Forradalmasították a kerékpárút-építést Miskolcon

Bemutatták pénteken Miskolcon azt a helyi fejlesztésű anyagot és eljárást, amely forradalmasíthatja a kerékpárutak építését, de egyéb területeken is kiválthatja az aszfaltot és a betont.

A 2014-ben indult, uniós támogatottságú projekt alapötlete az volt, hogy gumihulladék felhasználásával olyan alapanyag készüljön, amely az aszfalthoz hasonlóan teríthető és a használaton kívüli sínpályákat vonnák be vele, hogy kerékpár­útként használhassák.

Szinte bármire

A munka most ért célba, miután a vizsgálatok után megkapták a megfelelő minősítéseket, tájékoztatott a projektbemutatón Berki Attila, a projektet vezető Kriba-Hungary Kft. ügyvezetője. A Rubway névre hallgató fejlesztés tulajdonképpen egy újrahasznosított gumiőrleményt tartalmazó kopóréteggel ellátott, multifunkciós sportburkolattal rendelkező kerékpárút-technológia. Egy kilométernyi út megépítéséhez kétezer gumiabroncsot használnak fel, tudtuk meg dr. Erdélyi János műszaki fejlesztőtől. Az anyagot a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karával közösen kísérletezték ki. Végleges állapotában úgy teríthető, mint az aszfalt, és mivel azzal ellentétben rugalmas, így a vizsgálatok kiderítették, hogy nemcsak kerékpárosok, hanem kocogók, gyalogosok, görkorcsolyázók, lovasok, illetve babakocsival és kerekesszékkel közlekedők számára is jól használható, de a kert- és tájépítésben is felhasználható.
A projektzárón jelen volt Masa Zoltán, a Kerékpáros Magyarország Szövetsége elnöke, ők ugyanis tesztelték a Rubwayt. Kiemelte: az olcsó karbantartása miatt kitűnő kerékpárút-alapanyag, ugyanakkor megfelelő a tapadása és a rugalmassága is, csak pozitív tapasztalatuk van róla.

Se kátyú, se repedés

A Rubway Multisport flow és shield verzióban készülhet, az első átereszti a vizet a talajba, a második vízzáró, és elvezeti. Az anyag előnye az aszfalt vagy betonnal szemben, hogy nem repedezik meg, nem lesz kátyú benne, nem púposodik fel, nem fog rajta megállni a víz. A teljes cikk itt olvasható.

 

KATT IDE ÉS LÉGY TAGJA HAZÁNK EGYIK LEGNAGYOBB FACEBOOK ZÖLD KÖZÖSSÉGÉNEK!

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.