Forrás a megtakarításhoz az OTP Banktól

A legnagyobb hazai hitelintézet elkötelezett a környezetvédelem, a Föld erőforrásainak ésszerű felhasználása és a környezettudatos vállalati magatartás mellett, amit üzletpolitikájában is érvényesít.

A banknál több éve elérhetőek azok a kedvező kamatozású, államilag támogatott hitelkonstrukciók, amelyek finanszírozási forrást nyújtanak lakóépületek energiatakarékossági, környezetvédelmi célú felújításához társasházi, lakásszövetkezeti lakóközösségeknek. A kölcsönök egyebek mellett a tavalyi és az idei panelpályázatokhoz, valamint a hagyományos lakóházak korszerűsítését célzó Nemzeti Energiatakarékossági Programhoz kapcsolódnak.

A 2008-as panelpályázat esetében a központi költségvetés a 2010-2012. évek forrásai terhére tudja az állami támogatást a nyertes pályázóknak kifizetni. Az eddigi hitelkonstrukciók mellett az OTP Bank a pozitívan elbírált 2008-as panelpályázatokhoz előfinanszírozást nyújt az állami vissza nem térítendő támogatás összegére, annak érdekében, hogy a lakóközösségek mielőbb el tudják kezdeni a beruházásokat. Így a fejlesztések hamarabb megvalósulhatnak, az energia-megtakarítás korábban jelentkezik, és a kivitelező cégeknek is előnyt jelent az előrehozott beruházás. Az előfinanszírozás az OTP Bank legfeljebb 10 éves futamidejű Thermo hiteléből valósítható meg, közös tulajdonrészek esetében kamattámogatással. Előfinanszírozáskor a futamidő alatt csak kamat fizetendő, tőketörlesztés nem. A támogatás előfinanszírozására külön kölcsönszerződést kell kötni és annak lejárata a támogatás kiutalásának napja, amennyiben ez a szerződéskötéskor nem ismert, úgy 2013. február 15. A hitel forintban igényelhető. A támogatás kiutalásakor az előfinanszírozott összeget, azaz a hitel teljes tőkeösszegét a társasház egy összegben törleszti. Az előfinanszírozási hitel folyósítása a pályázó által vállalt saját forrás (és az önkormányzati támogatás) kifizetésének igazolásával, a Támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően, utólag, egy összegben, az utólagos ellenőrzést követően történik.

Az OTP Bank a környezetvédelmi tárca által a közelmúltban meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer – Klímabarát Otthon Panel Alprogram keretében benyújtandó pályázatokhoz kapcsolódóan is a Thermo hitelt ajánlja a lakóközösségek részére, a hiányzó saját erő kiegészítésére. A panelházak energiatakarékossági felújítását támogató, a szén-dioxid kibocsátás csökkentését célzó pályázat keretében utólagos támogatás nyerhető, azaz a támogatás a kifizetett számlák ellenében hívható le, ezért az OTP Bank ebben az esetben is nyújt előfinanszírozási lehetőséget.2009. augusztus 31-én lezárult a Nemzeti Energiatakarékossági Program, amely támogatás formájában nyújt fedezetet a hagyományos módon épült lakóingatlanok energetikai korszerűsítéséhez, vagy az energiaigény kiváltásához megújuló energiahordozó felhasználásával. A támogatáshoz kapcsolódóan, vagy a támogatás nélkül, többek között a „Sikeres Magyarországért” Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram keretében igényelhető hitel az OTP Banktól. A kölcsön összege, hitelcéltól függően, támogatáshoz kapcsolódóan lakásonként 1.295.000 Ft-tól 2.730.000 Ft-ig terjedhet, de nem haladhatja meg a beruházás teljes költségének az egyes pályázatokban megadott maximális százalékos mértékét. Állami támogatás igénybevétele nélkül a hitelösszeg lakásonként 1.850.000 Ft-tól 4.200.000 Ft-ig terjedhet. A hitelhez nem szükséges saját erő. A futamidő szerződéskötéstől számítva legalább 4, legfeljebb 20 év lehet.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.