Az észak-pesti Homoktövis Természetvédelmi Terület és a dunakeszi tőzegláp egyedi élővilágának megmentéséért munkálkodó fővárosi diákcsoport, a Green Guards nyerte idén a Volvo Adventure nevű pályázat hazai fordulóját, így ők képviselhetik Magyarországot a verseny júniusi svédországi döntőjében.

Fővárosi csapat nyerte a Volvo Adventure pályázatát

Az észak-pesti Homoktövis Természetvédelmi Terület és a dunakeszi tőzegláp egyedi élővilágának megmentéséért munkálkodó fővárosi diákcsoport, a Green Guards nyerte idén a Volvo Adventure nevű pályázat hazai fordulóját, így ők képviselhetik Magyarországot a verseny júniusi svédországi döntőjében.

A pályázat az autógyártó és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) idén tízéves jubileumát ünneplő közös kezdeményezése, amelyet Magyarországon harmadszor hirdetettek meg – olvasható a Volvo Autó Hungária közleményében. A versenyre 13 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhettek 2-5 fős csapatokkal, a diákokat egy tanár is segíthette. A gyerekeknek egy lakókörnyezetükben fellelhető környezetvédelmi problémára kellett megoldást kidolgozniuk és megvalósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia kellett.

 
A hazai fordulót a Green Guards, a budapesti Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ általános iskolájának csapata nyerte, így ők képviselhetik az országot a június 5. és 9. közötti göteborgi nemzetközi döntőn, amelynek fődíja tízezer dollár, második és harmadik díja pedig hat-, illetve négyezer dollár. „A hazai elődöntőn diadalmaskodó újpesti iskola a Homoktövis Természetvédelmi Területért, illetve a dunakeszi lápért tett erőfeszítései kézzel fogható eredményekhez vezetettek. Kitartó munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy különböző civilszervezetekkel együttműködve, hatósági segítséggel sikerült megmenteni a tőzegláp élővilágát a kipusztulástól” – idézi a közlemény Bodrogai Gábort, a svéd autógyártó hazai leányvállalatának ügyvezető igazgatóját.

 
Az idei elődöntőre összesen 259 lelkes csoport nevezett be a világ 46 országából. A beérkezett munkákat először a svéd zsűri tagjai értékelték, az országonkénti elődöntőkön már csak azok a csapatok vehettek részt, amelyek pályázatát a skandináv szakértők a legmagasabb pontszámmal jutalmazták. A magyarországi zsűri elnöke Schlosser Tamás, a National Geographic főszerkesztője volt. A megosztott második helyezést a kiskunhalasi KRK Szilady Áron Gimnázium tanulói és a gödöllői Török Ignác Gimnázium Compostyle nevű csapata szerezte meg.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.