Franciaország nagyvárosi levegője szennyezett

Az Európai Bíróság (EUB) csütörtökön hozott ítélete szerint Franciaország 2010 óta folyamatosan túllépi a diesel motorok által kibocsátott nitrogén-dioxid határértéket, ami károsan hat az érintett körzetek lakosságának egészségére.

Az Európai Bizottság 2018 májusában fordult az Európai Bírósághoz, csaknem egy évtizedes figyelmeztetés sorozat után. Franciaország egyike azoknak a tagállamoknak, amelyek ellen az európai uniós intézmények intézkedéseket akarnak foganatosítani a fennálló problémával kapcsolatban. A bírósági döntés megnyitja az utat esetleges szankciók bevezetéséhez, ha a helyzet nem javul. A légszennyezés Franciaország 42 nagy lélekszámú városát sújtja, többek között Párizst, Lyont, Marseille-t, de az Alpok “főbejáratának” számító Arve völgyét is, ahol az autópályákon gyakoriak a dugók. Franciaország nem vitatja ugyan a határérték áthágását, de azzal érvel, hogy az európai levegőminőségi jogszabályokat az alkalmazásuk során felmerült strukturális nehézségek fényében kell értékelni” – emlékeztetett állásfoglalásában a luxembourgi székhelyű uniós bíróság. A EUB bírái számára ugyanakkor az uniós jog előírja, hogy kötelezhessék a tagállamokat: ha magas szennyeződés tapasztalható, készíteniük kell egy, a levegő minőségével kapcsolatos tervet, és gondoskodniuk kell arról, hogy a veszélyességi időtartam “a lehető legrövidebb legyen”. A bíróság hangsúlyozta: “Franciaország nem hozta meg kellő időben a megfelelő intézkedéseket”. Ennek kapcsán utalt arra, hogy a határérték túllépés már 7 éve tart. A Európai Környezetvédelmi Ügynökség által kibocsátott legfrissebb jelentés szerint a nitrogén-dioxid (NO2) 68 000 idő előtti halálesetért felelős évente az EU-ban.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.