Fukusima: háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el

Mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el egy tartályból a fukusimai atomerőmű területén. Két férfi pedig sugárfertőzést kapott.

Mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el egy tartályból a két évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban nukleáris balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű területén – közölte kedden a létesítményt üzemeltető vállalat (TEPCO). Tájékoztatása szerint előző nap figyeltek fel a szennyezett vizet tároló tartályok környékén kialakult tócsákra. Fél méterrel a víztócsák felett óránkénti 100 millisievertes sugárzást mértek, míg egy ember számára a megengedett sugárdózis nem haladhatja meg az évenkénti 1 millisievertet.

A TEPCO szakemberei keddre virradóra derítettek fényt arra, hogy az erősen sugárszennyezett víz egy tartályból ömlött ki. Az erős radioaktivitás miatt azonban emberek nem közelíthetik meg a helyszínt.

Állandó gond a szivárgás Fukusimában

A radioaktív víz szivárgása hónapok óta állandó gondot jelent a szétszerelésre ítélt Fukusima-1 atomerőműben. Márciusi összesítés szerint az erőmű alatti helyiségekben, a talajvíz-elvezető rendszerben és a létesítmény területén lévő tartályokban összesen több mint 360 ezer tonna sugárszennyezett víz gyülemlett fel. A TEPCO július közepén ismerte el, hogy a szennyezett talajvíz egy része valószínűleg a tengerbe szivárog – ezzel egyébként a japán kormány már korábban tisztában volt.

A TEPCO kedden arról is tájékoztatott, hogy az erőmű területén sugárfertőzött lett két férfi. Mindketten várták a buszt, amely elszállította volna őket a kármentesítők szálláshelyére, és ekkor megszólaltak a magas radioaktivitásra figyelmeztető szirénák. A levegő sugárszennyezettsége ekkor a vállalat által megállapított egészségügyi határérték háromszorosát is meghaladta. Nem tudni egyelőre, hogy ezt mi okozta.

Ajánlott tartalom

Ingyenes divatbemutatót tartanak a fenntarthatóság jegyében

A fenntartható öltözködés jegyében Rezes Judit színésznő, Tihanyi Ildi jelmeztervező és a Delta Produkció divatbemutatóra és egész napos rendezvénysorozatra várja az érdeklődőket május 4-én a Merlin Színházban.