Fukusima környéke lakhatatlanná válhat

A múlt pénteki japán földrengés egyik legsúlyosabb következménye a fukusimai 1-es erőmű reaktoraiban fellépett vészhelyzet.

A krízisnek még nincs vége, az elmúlt napokban csak rosszabbodott a helyzet. Könnyen előfordulhat, hogy az erőmű környéke lakhatatlanná válik, de Ázsia többi részének és Amerikának nem kell félnie. Hol tartunk az atomerőmű-krízis első hat napja után? A fukusimai atomerőműveket üzemeltető Tepco vállalat szóvivői múlt pénteken még nyugodtan nyilatkoztak a reaktorok helyzetéről, de később egyre aggasztóbb híreket közöltek. Az 1-es erőmű körül előbb három, majd tíz, végül húsz kilométeres körzetben telepítették ki az embereket. Szombaton az egyik reaktornál robbanás történt, keddre két másiknál is, egy negyediknél pedig egy újabb robbanás után tűz ütött ki. Mindeközben a Tepco többször hangoztatta, hogy már nem lesz rosszabb a helyzet.

A helyzet értékelésénél rengeteg a bizonytalansági tényező. Nem tudni pontosan, milyen állapotban vannak az üzemanyagcellák az egyes reaktorokban, valószínűleg ezért is cáfoltak rá a fejlemények a későbbi nyilatkozatokra. A Tepco sem számíthatott rá, milyen újabb és újabb problémákkal kell szembenéznie.
A pénteki, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű rengés a legnagyobb, ami a modern földrengéskutatás másfél évszázada alatt előfordult Japánban. Ilyen erősségűvel nem számoltak a mérnökök a fukusimai erőművek hatvanas években készült tervrajzain, és az azóta született biztonsági protokollok készítői sem gondoltak arra, hogy egymás után kell megküzdeni egy történelmi nagyságú földrengéssel, egy tízméteres hullámokkal érkező cunamival és két tucat, 6-osnál erősebb utórengéssel.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kémiai molekulákból kiindulva teremtene életet Szathmáry Eörs három külföldi kutatótársával

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg.