A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a fukusimai atomerőművet nem indítják újra, még akkor sem, ha sikerül úrrá lenni a problémákon, közölte Jukio Edano kormányszóvivő.

Fukusimának vége?

“Ha tárgyilagosan nézzük a helyzetet, ez teljesen világos”, tette hozzá egy sajtótájékoztatón, ahol az erőmű sorsáról kérdezték.

Mégsem engedik ki a gázt
A fukusimai 1-es erőmű technikusai elálltak attól a korábbi tervtől, hogy radioaktív gázt engedjenek ki az egyik meghibásodott reaktorból. Ezzel a robbanásveszélyt akarták csökkenteni, de most attól tartanak, hogy még jobban szennyeződne a víz és az élelmiszer.

Még egy példa a fegyelmezettségre

A március 11-i katasztrófa utáni négy napon mindössze negyven lopás és fosztogatás történt a földrengés epicentrumához legközelebb eső Szendaj városában. Ez meglepően alacsony szám ahhoz képest, hogy áramszünet volt, és rengeteg üzlet őrizetlenül maradt, írja Chris Hogg, a BBC tudósítója.

Ajánlott tartalom

Süllőfészkeket telepített a Dunába a horgászszövetség

Az elmúlt hónapok csapadékhiányos időjárása miatt megfogyatkozott a süllők ívóhelye a Dunában, ezért a folyam Komárom-Esztergom vármegyei, lassú folyású öblözeteibe és mellékágaiba 130 mesterségesen készített süllőfészket helyezett ki a vármegyei horgászegyesületek szövetsége - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.