Fűtésre használják Jászapáti termálvizét

Az önkormányzat városfejlesztési stratégiájának része a napenergia mellett a termálvíz hasznosítása is.

Ehhez kapcsolódik, hogy ünnepélyesen átadták a minap a mintegy háromszázötvenmillió forintos pályázati forrásból megvalósult termálvíz komplex hasznosítása elnevezésű beruházást. Az eseményen Pócs János országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a jász város hitel felvétele nélkül, a Jászapáti Gazdaságfejlesztő Kft., az önkormányzat és a kivitelező együttműködésének köszönhetően valósította meg a projektet. Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a klímavédelem napjainkban fontos terület és ennek érdekében mindent meg kell tenni. Hangsúlyozta: a beruházás a jövőben költségcsökkentést produkál, ami olyan megtakarítást hoz a városnak, amit más célokra lehet majd felhasználni. Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat az elmúlt években nagy figyelmet fordított a megújuló energiaforrások felhasználására. A jelentős fejlesztés bemutatásakor megtudtuk, hogy jelenleg elindult a próbaüzem, a fűtés remekül működik a nyolcezer-ötszáz lelkes kisvárosban, írta a szoljon.hu.

Ajánlott tartalom

Brüsszeli döntés: bevezetik a kötelező napelemes telepítést

Az EU új irányelve 150-200 GW tetőre telepített napelem-kapacitást eredményezhet, 2027-től kötelezővé téve a telepítést új és felújított épületekre, ezzel támogatva a napenergia terjedését.