Komáromban a sportcsarnok és a Brigetio Gyógyfürdő fűtésére geotermikus kutat fúrnak és kiépítenek három kilométer új távhővezetéket – ismertette szerdai sajtótájékoztatóján a polgármester.
Molnár Attila (Fidesz-KDNP) elmondta, a beruházáshoz a város 500 millió forint támogatás kap a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, az önrész 183 millió forint. Az 1600 méter mély kútból 60 fokos víz érkezik a felszínre, ez egy földbe fektetett vezetéken jut a fürdőbe, ahol egyrészt az intézményt fűtik vele, illetve egy hőcserélő és egy további vezeték segítségével a sportcsarnokba is eljut a hőenergia. A visszahűlt vizet a Dunába vezetik. Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Komáromban és vonzáskörzetében jelenleg is találhatók működő geotermikus kutak, így kézenfekvő lehetőség volt a termálvízben rejlő energia felhasználása a helyi hőellátásban. Az új fűtőmű az önkormányzat számára jelentős energiamegtakarítást jelent.