Hosszú távú, 2030 végéig szóló hőenergia szállítási szerződést kötött pénteken a PannErgy Polifon Zrt. többségi tulajdonában lévő Miskolci Geotermia (MG) Zrt. a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft.-vel, a társaság évente mintegy 113 ezer gigajoule geotermikus hőenergiát szállít majd a Mihő-nek.

Geotermikus hőenergiával is fűtenek majd Miskolcon

Miskolc térségében, Kistokajban és Mályiban két termelő és egy visszasajtoló geotermikus kutat létesít hamarosan az MG. Mintegy kétezer méter mélységből hozzák a felszínre a forró vizet, illetve a gőzt, amelyből fűtési és ipari hőt, illetve villamos energiát állítanak elő.
A több lépcsősre tervezett beruházás első üteme mintegy 2,8 milliárd forintba kerül, a pénzt a cég saját forrásból, banki hitelből, illetve pályázat útján biztosítja.
A projektnek köszönhetően a 32 ezer lakás távfűtését ellátó Mihő kft. 9-15 százalékkal alacsonyabb áron jut majd a hőenergiához.
A szerződés aláírását követően Bokorovics Balás, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke elmondta: Miskolc távhőigényének mintegy 20 százalékát szeretnék geotermikus, zöld energiával biztosítani.

Ajánlott tartalom

Zöldülő mezőgazdaság: fenntartható épületek

Az ipari szegmens mellett a fenntarthatóság és a környezetbarát megoldások a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet kapnak: a 2025-ös évtől elérhető „Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása” pályázati kiírás is teret enged a mezőgazdasági infrastruktúrák energiahatékonysági fejlesztéseinek. Az acélcsarnokok, mint innovatív és rugalmas megoldások, az ipari szektorhoz hasonlóan, fenntartható választást kínálnak a mezőgazdaság számára. Lássuk, milyen fenntartható előnyöket kínálnak!