Globális olajellátási problémák jöhetnek

A BP olajipari óriáscég volt vezérigazgatója szerint globális olajellátási problémákat okozhatnak az ukrajnai válság miatt Oroszország ellen foganatosított amerikai és európai szankciók.

Tony Hayward, aki 2010-ig állt a BP élén, és jelenleg a Glencore globális nyersanyagpiaci konglomerátum elnöke, a Financial Times című londoni üzleti napilapnak nyilatkozva kijelentette: ha az orosz energiahordozó-kitermelő cégeket kitiltják a tőkepiacokról és korlátozzák hozzáférésüket a nyugati olajipari technológiához, az az orosz olajkitermelési beruházások visszaesését fogja eredményezni, és így hosszú távon károsítja a globális nyersolaj-ellátást. Hayward szerint az amerikai palaolaj-kitermelés robbanásszerű bővülése jelenleg elfedi a növekvő globális olajellátási kockázatokat.

Hozzátette: az amerikai kitermelési folyamatok miatt a világ “hamis ellátási biztonságérzetbe ringatta magát”. Az Egyesült Államokban 2008 óta 60 százalékkal ugrott meg az olajtermelés a palaolaj-készletek kiaknázása nyomán, ám kérdés, hogy honnan várható majd új ellátási források belépése, ha az amerikai kitermelés tetőzik – mondta a hétfőn ismertetett interjúban a brit olajipari vezető. Hayward szerint a szankciók veszélyeztetik az érintetlen orosz sarkvidéki készletek, illetve a szibériai palaolaj-kincs kitermelését.

A BP volt vezetője megkérdőjelezte azokat az előrejelzéseket is, amelyek azt valószínűsítik, hogy az iraki olajtermelés 2020-ig megkétszereződik. Az orosz olajipari cégeket sújtó szankciók ellátási kockázataira londoni iparági elemzők is felhívták a figyelmet. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays – amely rendszeres olajpiaci elemzéseket is összeállít – új helyzetértékelésében kiemelte, hogy az európai szankciók immár nemcsak a feltárást, hanem a termelést is érintik Oroszországban.

A kiterjesztett büntetőintézkedések tovább növelik az orosz nyersolajszektort terhelő, eddig is magas kockázatokat, és nehezebbé teszik az európai olajipari és szolgáltató vállalatoknak oroszországi érdekeltségeik ellátását a szükséges technológiával – áll a Barclays elemzésében. A ház szerint ráadásul eltérő az amerikai és az európai szankcióintézkedések szövegezése. Az európai szankciók leírásában például a sarkvidéki olajfeltárás és kitermelés, az amerikai meghatározásban a sarkvidéki tengeri kitermelés szerepel. Mindez növeli a bizonytalanságot az oroszországi földgáz- és nyersolaj-kitermelésben tevékenykedő vállalatok számára. A Barclays elemzői szerint ebben a helyzetben “homályosabbá váltak” az orosz olajtermelés középtávú kilátásai.

A ház eddigi előrejelzése az volt, hogy az orosz kitermelés a jelenlegi napi 10 millió hordó körüli szintről csak csekély mértékben, 20 ezer hordóval csökken 2015-ben, ám a most foganatosított szankciók megkérdőjelezik a termelés-megosztási egyezmények alapján Oroszországban kitermelést folytató cégek terveit például a szahalini lelőhelyek művelésének további bővítésére, és emiatt az eddig vártnál komorabbá válhatnak a jövő évi orosz kitermelési kilátások. Oroszországnak már nincs prominens súlya a Kőolajexportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívüli ellátás növelésében, ám az orosz kitermelés csökkenése ennek ellenére is érezhetően szűkítheti az OPEC-en kívüli források kínálatát – hangsúlyozzák a Barclays iparági elemzői.

Ajánlott tartalom

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Az Osztrák Technológiai Intézet – 18 projektpartnerével közösen – az akkumulátorgyártás kizöldítését kutatja bécsi központjában az Európai Unió HORIZONE programja keretében. A cél, hogy újrahasznosított anyagokból állítsanak elő akkumulátorokat, de alternatív nyersanyagokkal is kísérleteznek majd. Az új technológiáknak köszönhetően csökkenhet az európai akkumulátorgyártás függősége a külföldi nyersanyagoktól.