Görög fejlesztések a tűz sújtotta területeken

Görögország új miniszterelnöke, George Papandreou vasárnap közzé tette a „Zöld fejlődés” tervet, mellyel várhatóan az ország déli régióit segítik, melyeken két évvel ezelőtt pusztítottak tüzek.

A tüzek 2007-ben 67 ember halálát okozták, mintegy 170.000 hektáron égtek az erdők és a földek a Peloponnészoszi-félszigeten.

„A törvény központjában az újjáépítés áll, olyan fejlesztések, melyek mintaként szolgálnak az egész országnak. Nem csak az újjáépítést célozza meg, de fenntarthatóságra és környezetvédelemre is törekszünk.” – mondta a régióban tett látogatása során Papandreou.
Hozzátette, hogy a projekt kezdeti erőfeszítései vonzó nemzetközi érdeklődésnek örvendtek, a befektetési ajánlatokat tekintve.

Görögország utolsó vezetése – amely veszített Papandreou PASOK szocialista pártjával szemben – már kiosztott támogatásra mintegy 130 millió eurót annak a 36000 embernek, akiket közvetlenül érintett a katasztrófa. Az Európai Unió és más csoportok szintén hozzájárultak adományaikkal.

Közben az egyik görög újság szerint az görög pénzügyminiszter ígéretet tett, az ország adósságát „nemzeti prioritásként” fogja kezelni.

„Olyan ország vagyunk, ahol hatalmas hiány és 100 milliárd eurónyi adósság keletkezett az elmúlt öt évben.” – mondta George Papakonstantinou pénzügyminiszter az Eleftherotypia nevű lapnak.
Az intézkedés a közpénzek pazarlása ellen jött létre, amelyben nagy szerepe van különböző offshore cégeknek, és az ortodox egyháznak is, mely jelentős anyagi tulajdonnal bír Hellászban.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.