Gőzerővel épül a Tesla gigagyára. Ez lesz a világ legnagyobb épülete!

2014 júliusában kezdődött meg a Tesla gigantikus gyárának a kivitelezése a nevadai Renóban. A tervek szerint 2020-ra fog elkészülni, és a valaha épült legnagyobb ingatlan lesz a világon.

A mostani képek alapján már kezd kirajzolódni a komplexum, bár még igen sok idő van hátra addig, amíg teljesen befejezik. Az új gyártóközpont segít kielégíteni a növekvő termelési igényeket, mivel egyre több lítiumion akkumulátorra van szükség a Tesla autók előállításához. Az új üzem várhatóan már 2017-ben megkezdi a termelést, és itt fogják gyártani a Model 3-as autót is. 2020-tól kezdve pedig a gyár több akkumulátort fog gyártani egy évben, mint amennyit 2013-ban az összes termelő előállított világszerte.

A 2014-ben ötmilliárd dollárra becsült beruházásért öt állam is versenyzett anno, végül a nevadai Reno melletti ipari park lett a győztes, így valójában a sivatag közepén épül meg az akkugyár. A gyártás közel 100 hektáron zajlik majd, ahol a tervek szerint mintegy 6000 munkás fog dolgozni.

A Panasonic-kal és más cégekkel közösen arra törekszenek, hogy minden eddiginél olcsóbban állítsák elő az akkumulátorokat. “Azt várjuk, hogy az akkumulátorok kilowattóránként (kWh) költsége több mint 30 százalékkal csökkenhet” – magyarázta a Tesla illetékese. A gigagyárat megújuló energiaforrások fogják ellátni, hiszen szélerőmű- és napelem farmokat telepítenek a gyár közvetlen szomszédságába.

Jelentős mennyiségű napelemet fognak telepíteni a tetőzetre a későbbiekben, miközben az épület további bővítésére is lehetőség nyílik majd. Mivel a készülő gyár közvetlen környéke is gazdaságilag fejlett övezet, ezért a Tesla termelőtevékenységéhez és a munkatársak igényeihez rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.