z északi-sarki jégmező olyan ütemben olvad, hogy harminc éven belül legnagyobb része eltűnhet. A régió változó körülményeinek legújabb elemzése azt mutatja, hogy az eddig az évszázad végére jósolt állapotok sokkal korábban bekövetkezhetnek - közölték amerikai kutatók pénteken.

Gyorsabban olvad az északi-sarki jég a vártnál

z északi-sarki jégmező olyan ütemben olvad, hogy harminc éven belül legnagyobb része eltűnhet. A régió változó körülményeinek legújabb elemzése azt mutatja, hogy az eddig az évszázad végére jósolt állapotok sokkal korábban bekövetkezhetnek - közölték amerikai kutatók pénteken.

A jég mennyiségének változása fontos, mert a fehér felület visszaveri a napsugárzást. Amikor azonban a jég helyét az óceán sötét vize veszi át, a napsugárzás elnyelődik, melegíti a vizet és a bolygót is.

A sarki tenger jegének olvadása miatt a 2005 és 2008 közötti, őszi sarkvidéki felszíni levegőhőmérséklet középértéke 5 Celsius fokkal magasabb volt a vártnál – állapította meg Muyin Wang kutatótársaival a Geophysical Research Letters című szaklapban megjelent tanulmányukban. Számításaik szerint harminc éven belül a jégmező nyári felülete alig több mint ötöde lesz a mostaninak.

Az Egyesült Államok Nemzeti Hó és Jég Adatközpontja szerint az északi jégmező területének téli maximumát az idén február 28-án érte el 15 millió négyzetkilométerrel. Ez 720 ezer négyzetkilométerrel kevesebb az 1979 és 2000 közötti évek átlagánál.

Ajánlott tartalom

Újra elindul az Iskolában az Erdő Program

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást a 6-14 éveseknek.