Győzzön a napenergia!

Második évéhez érkezett Magyarország legnagyobb, független, napenergiát népszerűsítő programja, a Napkorona Bajnokság.

Idén is száznál több magyar önkormányzat méri össze erejét egy nemzetközi kezdeményezés, a RES Champions League (azaz a Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligájának) magyar fordulójában. Ebben a versenyben nem a gólok száma tesz egy települést bajnokká. A Napkorona Bajnokságot ugyanis azok a települések nyerik meg, amelyek területén a lakosok számához viszonyítva a legmagasabb a napenergia felhasználása.
Így bár Nagypáliban alig 500-an laknak, mégis a 305 m2-nyi napkollektorral a 2010-es versengésben kategóriájuk abszolút nyerteseként kerültek ki. Óbuda egyetlen épületen, az ország legnagyobb lakóházán elhelyezett napkollektor-mezővel lett az 50.000-nél nagyobb lakosságszámú kategória tavalyi bajnoka. A Faluház 1500 m2-ével nem csak a kerület nyert: a 884 lakásban élők a használati melegvizük előállításakor profitálnak a nap erejéből.

Azért az ügyesség itt is elengedhetetlen. Egy polgármester például azzal, hogy egy napos beruházás mellett dönt, hogy felkutatja az éppen aktuális hazai és nemzetközi pályázatokat, vagy hogy meggyőzi a településen élőket a fejlesztés fontosságáról sokat tehet – akár győzelemre is viheti városát, vagy falvát. A „győzelem” ebben az esetben azt is jelentheti, hogy például 70%-kal csökken a gázenergia-költség egy önkormányzati épület, egy óvoda esetleg egy kórház esetében.  2010-ben Orosháza törekvéseit a franciaországi Dunkerque-ben megtartott európai díjátadón ezüst éremmel ismerték el.

A Napkorona Bajnokság nem csupán egy verseny. A szervező, az ENERGIA KLUB konferenciák rendezésével, ingyenesen elérhető kiadványokkal, hírlevelekkel és a www.napkoronabajnoksag.hu címen elérhető látványos és informatív weboldallal is igyekszik a napenergia hazai felhasználását támogatni. A Bajnokság 10 perces kísérőfilmje, a „Nyerni a napenergiával!” a Youtube-on is elérhető.
A hazai önkormányzatoknak április közepéig gyűjthetik össze az adatokat: mekkora napkollektor felület található településükön, illetve mekkora a napelemek összteljesítménye, hogy a május 5-i budapesti, illetve a június 5-i prágai nemzetközi díjátadón jó eséllyel vehessék át a méltán megérdemelt díjukat.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.