Ha jó helyen eszünk, az esőerdőt is védjük

A környezetvédelemhez is a gyomron át vezet az út. Ma már van mód arra, hogy ne csak jókat együnk, de a jövő generációinak környezetét is védjük. Azok a vendéglátóhelyek amelyek időben felismerik ennek a trendnek a fontosságát, hosszú távra biztosíthatják, hogy foglaltak legyenek az asztalaik.

A Felelős Gasztrohősök Alapítvány 2012-es megalakulása óta közel 100 vendéglátóhelynek segített előnyt faragni a fenntartható működésből. Az éttermek, kávézók, bárok a Fenntartható Vendéglátóhely minősítés megszerzésével kommunikálhatják vendégeik felé környezetvédelmi elkötelezettségüket, és szerezhetnek új törzsvendégeket. „A minősített vendéglátóhelyeken évente körülbelül 1,5 millió ember fordul meg. Azzal, hogy a kritriumrendszerbe beépítettük a helyi alapanyagok, a bio termékek vagy éppen a húsmentes fogások kínálatát hozzájárulunk, hogy naponta több ezer embernek legyen lehetősége az egészségesebb és környezetbarátabb étkezésre” – mondta Boóc Judit, a civil szervezet munkatársa.

A minősítés kritériumai között olyan elvárások is szerepelnek, mint a pálmaolaj elhagyása, amelynek eredményeként évente 1,5 Gellért-hegy méretű esőerdőt mentenek meg a kivágástól a „zöld” éttermesek és étterembe látogatók. Helyben is van azonban mit tenni: a Gasztro Randi nevű eseménysorozat (amelyeken eddig 35 termelő és 60 vendéglátóhely képviselője ismerkedhetett meg egymással) célja, hogy minél több séf szerezze be alapanyagait közvetlenül hazai termelőktől.

„A közösségi médiában egyértelműen látszik, hogy a szezonális, helyi élelmiszer egyre forróbb téma. Elég rákeresni az “eatlocal” vagy a “farmtotable” hathtagekre az instagramon, és máris milliós számú fotót találunk a témában. Míg néhány éve elsősorban az egészséges étkezés volt a központban, ma már ez egyre inkább kiegészül a környezetvédelmi szempontokkal, hiszen az emberek tudják, hogy a kettő milyen szorosan összefügg.” – mondta Varga Judit, az Alapítvány igazgatója, írja a piacesprofit.hu.

-

Ajánlott tartalom

A kulturális kínálatot bővítő turisztikai fejlesztés zajlik Pásztó történelmi városmagjában

A kulturális kínálatot bővítő turisztikai fejlesztésen dolgoznak a Nógrád vármegyei Pásztón, a történelmi városközpontban található középkori hangulatú "Romkert" területén.