Háborús hangulat egy vízerőmű miatt

Etiópia csak tárgyalásos úton rendezheti a Níluson megépítendő vízerőművel kapcsolatos vitáját Egyiptommal – jelentette ki Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnök kedden, az idei Nobel-békedíjal kitűntetett politikus egyben figyelmeztetett, hogy ellenkező esetben, ha háborúra kerülne sor, országa emberek millióit tudná mozgósítani.

Abij Ahmed Ali a parlament keddi ülésén szólalt fel az azonnali kérdések és válaszok óráján, ahol a Nagy Reneszánsz Gát mellett a kitüntetése is szóba került. A vízerőműről Egyiptommal folytatott tárgyalások október elején futottak zátonyra. Az egyiptomi állami sajtó nemzetbiztonsági fenyegetésként értékelte a létesítményt, amely akár katonai műveletet is indokolttá tehet. “Egyesek arról beszélnek, hogy Egyiptom katonai erőt alkalmazhat. Hangsúlyoznám, hogy nincs az az erő, amely megakadályozhatná Etiópiát a gát megépítésében” – hangoztatta a kormányfő. “Ha viszont mégis háborúra kerülne sor, milliókat tudnánk készenlétbe helyezni. Egyesek rakétákat indíthatnának, mások bombákat vethetnének be. De ez nem szolgálná egyikünk érdekét sem” – fűzte hozzá. A százmilliós lakosú Etiópia ragaszkodik a mintegy 5 milliárd dollárból megépülő Nagy Reneszánsz Gát befejezéséhez, mivel lakosságának jelentős része jelenleg áram nélkül él. A duzzasztógát, amely 70 százalékban már kész, több mint 6400 megawatt áramot fog termelni évente Etiópiában, miközben jelenleg az ország mindössze 4000 megawattot tud előállítani. A gát felépítésétől Etiópia nagy hasznot remél, míg a hasonló lakosságszámú Egyiptom attól tart, hogy a műszaki létesítmény miatt kevesebb vízhez jut.

Az etióp kormányfőnek ítélték oda október 11-én az idei Nobel-békedíjat az Eritreával elért békekötés érdekében tett erőfeszítéseiért. Abij Ahmed Ali az erre vonatkozó bírálatokat követően kijelentette: “Egyesek nehezen tudják elfogadni, hogy megkaptam a Nobel-békedíjat.” “Abijnak már odaítélték, s nem fogják elvenni tőle. Ennyi! Ügy lezárva! Most arra kell összpontosítanunk, miként tudjuk a fiatalokat arra ösztönözni, hogy ők is el akarják nyerni a díjat. Csak az idejüket vesztegetik azok, akik továbbra is ezen csámcsognak” – fogalmazott a kormányfő.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.