Hagymából energia

Hulladék hagymából fejlesztenek áramot egy hagymafeldolgozó mellé telepített biogázüzemben az Egyesült Államokban.

A kaliforniai Gills Onionban, az ország legnagyobb hagymafeldolgozó telepén a hulladékból nyernek áramot. A cég, reményei szerint 700 ezer dollárt – 140 millió forintot – tud majd spórolni villanyszámláján, és 30 ezer tonnával csökkentheti az üvegházhatást erősítő gázkibocsátását.

A módszer lényege, hogy baktériumokkal metánt termeltetnek a hagymahulladék levéből, a gáz azután egy olyan hőerőműbe kerül, amely 460 háztartást képes energiával ellátni. A hagymafeldolgozó cég 9,5 millió dollár költséggel építtette meg erőművét, de a beruházás már hat év alatt megtérülhet, mert nem csupán a villanyszámla lesz kevesebb, hanem megszűnik a hulladék elszállításának és elhelyezésének költsége is.

Ajánlott tartalom

A benzin és az áram ára is nő: még mindig megéri elektromos autót venni?

A globális trendet követve Magyarországon is egyre inkább teret nyernek a környezetkímélő közlekedési megoldások: tisztán elektromos meghajtású személyautóból már több mint 31 ezer fut a hazai utakon.