Haldoklik a Csád-tó

Haldoklik a Csád-tó. Szép lassan, a szemünk láttára” – mondta Djerakoubou Dando, a Társaság a Csád-tó Fejlesztéséért (Sodélac) nevű szervezet munkatársa a Csád nyugati részén fekvő Bolban.

A tó felülete 1960-ban még 25 ezer négyzetkilométer volt, ma már csak mintegy 8000 négyzetkilométer.
Faradj Mahamat, a Sodélac másik munkatársa szerint a jelenség több okra vezethető vissza, de kétségkívül nagy szerepe van benne az általános felmelegedésnek.
Az ENSZ adatai szerint mintegy harmincmillióan élnek a Kamerun, Nigéria, Niger és Csád határán található tó partján.
“Mindenki merít vizet a tóból, és ez is hozzájárult a vízmennyiség csökkenéséhez” – ismerte el Dando. A tó vízszintje 10 év alatt 1 méternyit csökkent. A csapadék három év alatt több mint negyedével csökkent.
A tó északi részén Kiskira lakosai, akik 1970-ben a tó partjára költöztek, ma 45 kilométernyi távolságra vannak a parttól. Ugyanez a helyzet Bolban, a legnagyobb tóparti városban, csakúgy mint Matafóban és Isseromban.

A tóban szigetek jelentek meg, amelyeket a csádi, nigériai, kameruni sőt még a mali halászok és az állattenyésztők azonnal birtokba vettek, miközben a gazdák a tó zsugorodását panaszolják. A tóban megsokasodott a növényzet. Ahol valaha tiszta víz volt, most bozótvágó késsel kell utat vágni a labirintusokban.
“Egyre nehezebb a közlekedés. Ha nincs víz, nem tudjuk használni a csónakokat” – mondta Dando, aki kifogásolta a túlzott és válogatás nélküli halászatot is. Az év elején a csádi kormány bizonyos módszereket betiltott csakúgy, mint a halexportot.

Fitine-ben, az egyik szigeten, 4000 ezerről másfélezerre csökkent a népesség.
“Nem tudunk miből megélni. A víz táplál bennünket. Most egyre csökken és még halászni sem szabad “- panaszkodott Ousmane Lawan 45 éves halász.
Mahaad Mamadou Addy, a szegénység elleni harc csádi minisztere, aki maga is a tó környékéről származik, figyelmeztetett:
“Koppenhágában erről tudniuk kell az embereknek. Cselekedni kell. Ma még csak bennünket érint, de rövidesen mindenkit”.

Ajánlott tartalom

Gyalogosbarát fejlesztési tervet készített három bécsi kerület

Szélesebb járdák, több zöld, nagyobb biztonság – három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére.