Hamarosan elkezdődik a Tesla Model Y gyártása

Kevesebb, mint fél éven belül már megkezdődnek a Model Y kiszállításai a korai rendelőknek, legalábbis a Deutsche Bank elemzői szerint, akik úgy vélik, hogy 2020 első negyedévében már biztosan legurulnak az első modellek a gyártósorról.

A Tesla eredetileg 2020 őszére ígérte, hogy beindul a Model Y gyártása, ám Elon Musk nemrég elárulta, hogy a jelenlegi állás szerint már a nyáron beindulhat az új modell részlege, írta a teslasok.hu. A Deutsche Bank azonban úgy véli, hogy még a nyár előtt, az első negyedévben történik valami a Model Y gyártósoránál, hiszen a Tesla nemrég felpörgette az alkatrészek beszerzését. Számíthatunk rá, hogy ha be is indul a gyártás a jövő év elején, az akkor legyártott modellek még a Tesla alkalmazottainál és a gyártóhoz közel álló személyeknél kötnek ki. Ugyanezt a stratégiát folytatta a márka a Model 3 indulásakor is, így biztosítva magát arról, hogy a kezdeti nehézségek mellett legyártott autók nem kerülnek olyanok kezébe, akik lejárathatnák a Teslát egy-egy esetlegesen felbukkanó, de könnyen kinőhető gyermekbetegséggel. A Model 3 gyártásának indulásával ellentétben ráadásul a Teslának mostanra jóval több tapasztalata van a tömeggyártással kapcsolatban, továbbá sokkal kevesebb új alkatrész kerül listára, hiszen az új SUV-t úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb elemben egyezzen a 2017 óta gyártott Model 3-mal.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.