Tesla Semi truck is an all-electric battery-powered Class 8 semi-truck in development by Tesla na highway,3d illustration.

Hamarosan megérkezhet a Tesla elektromos teherautója

A Tesla a teherszállítás megreformálásában is próbál úttörő lenni, a Semi érkezése komoly eredmény lehet a cég számára. 2023 helyett már 2022 végén leszállíthatják a Tesla Semi első, növelt hatótávolságú darabjait.
Az elektromos közlekedés forradalma nem csak az autókat érinti, a zöldebb megoldások szép lassan, de a közúti teherszállításba is begyűrűznek. A Tesla ezen a téren is próbál maradandót alkotni, a vállalat 2017-ben mutatta be egy elektromos teherautó tervét. Ez a Tesla Semi – számolt be az Insideevs alapján az ökodrive.hu.
Hosszas várakozást követően tavaly még úgy tűnt, az első darabok csak 2023-ban készülhetnek el, most viszont úgy tűnik, a gyártás a vártnál gyorsabb. Aminek az ügyfelek külön örülhetnek: a végleges verzió látszólag nem sokban fog eltérni az eredeti koncepciótól. Elon Musk idén augusztusban jelentette be, hogy a Semi nagy hatótávú, régóta várt verzióját már 2022 végén elkezdhetik leszállítani a megrendelőknek – számol be az Inside EVs. Az elektromos teherautó eredeti tervét öt éve ismertették, a nagyobb távolság megtételére képest típust pedig két évre rá jelentették be. A Tesla a közelmúltban frissítette a Semi hivatalos oldalának fotóit, ami arra utal, hogy hamarosan tényleg megjelenhetnek az utakon a modell első darabjai. Kérdés, hogy a kisebb teljesítményű teherautók mikor készülnek majd el.
Az új fotók alapján a Tesla Semi végső kinézete nem sokban tér el a tervektől. A hagyományos tükröket visszapillantó kamerák egészítik ki, ezt leszámítva nincs jelentős változás. Eleinte csak a 800 kilométer hatótávolságú verzió lesz elérhető a piacon, amelynek állítólagos áramfogyasztása kilométerenként 1,25 kilowattóra alatt marad, maximális bruttó tömeg kombinációja pedig 37 195 kilogramm lesz. A teherautó nagyjából 20 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 kilométer per órára, a sebességhatárt pedig meredek lejtőn felfelé haladva is tartani tudja. A speciális Tesla Semi Chargers (vagy Megachargers) ultagyors töltőjével a jármű 30 perc alatt tudja visszaszerezni hatótávja 70 százalékát. Érdemes hozzátenni, hogy eddig nagyon kevés az olyan helyszín, ahová már telepítettek Megachargers rendszert, ilyen többek között a Giga Nevada, azaz a Tesla Reno közelében található gyártelepe, valamint a kaliforniai Modestóban működő Pepsi-üzem.

Ajánlott tartalom

Új távlatokat nyithat az otthoni energiatárolás és az elektromos autók összekapcsolása

Az új otthoni energiatároló támogatás nemcsak akkumulátorral, hanem hosszabb távon elektromos autóval együtt is jelentős megtakarítási és rugalmassági lehetőséget nyithat a napelemes háztartások számára.