Harmadik alkalommal írták ki Az év fővárosi civil szervezete pályázatot

A Fővárosi Önkormányzat harmadik alkalommal írta ki pályázatát Az év fővárosi civil szervezete díjra, amely már 5 millió forint pénzjutalommal jár – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A pályázatokat szeptember 9-ig lehet leadni a főváros honlapján elérhető űrlapon keresztül vagy a hivatal ügyfélszolgálati irodáján – írták. Emlékeztetettek arra: a díjat a főváros pályázat útján adományozza, de a budapestiek döntik el, hogy ki kapja. Célja, hogy minden évben elismerésben részesítse azt a budapesti civil szervezetet, amely tevékenységével leginkább hozzájárult a főváros fejlődéséhez, élhetőségéhez és a lakosság életminőségének javításához. A beérkező pályázatokat a Budapesti Civil Adatbázis tagjai rangsorolják, a legjobb tíz közül pedig a budapestiek döntik el, hogy ki kapja az elismerő címet. A tájékoztatás szerint a díjjal a Városháza szimbolikus kulcsa, valamint már 5 millió forint pénzjutalom jár. Ez újítás az eddigi pályázatokhoz képest, ugyanis az elmúlt két évben ez az összeg még 1 millió forint volt. A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki a 2023-as díjátadón úgy fogalmazott: a civil szervezetek munkája elengedhetetlen; amellett, hogy lényegi ügyeket képviselnek, hozzájárulnak a közösségek fenntartásához, információt közvetítenek a döntéshozók felé, és önkéntesen dolgoznak, idejüket és tudásukat áldozzák a közösségekre.     

“Budapesten fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a csoportoknak ne a megbélyegzés legyen a napi tapasztalata, amely sajnos Magyarországon oly jellemző, hanem büszkén képviseljék az általuk felkarolt ügyet. Ezért hoztuk létre az Az év fővárosi civil szervezete díjat. Elismerésül mindazért, amit a városért tesznek” – mondta akkor a városvezető. Az előző években az Utcajogász Egyesület, majd a Heti Betevő Egyesület nyerte el a díjat. Az idei pályázati kiírás és további részletek az önkormányzat honlapján olvashatók.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.