A világ fejlett és fejlődő országai között egyre többen büszkélkedhetnek hatékony környezetvédelmi törekvésekkel, ami nem csoda, hiszen a párizsi klímaegyezménnyel immár hivatalosan is a világ nagy része elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett. Most három olyan kisebb országot mutatunk be, ahol a fenntarthatóság meghatározza az ország működését, mindennapjait.

Három ország, amelyek tényleg nagyon zöldek

A világ fejlett és fejlődő országai között egyre többen büszkélkedhetnek hatékony környezetvédelmi törekvésekkel, ami nem csoda, hiszen a párizsi klímaegyezménnyel immár hivatalosan is a világ nagy része elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett. Most három olyan kisebb országot mutatunk be, ahol a fenntarthatóság meghatározza az ország működését, mindennapjait.

Costa Rica – karbonsemleges ország

Costa Rica tengerparti luxust kínáló hotelei mellett az igazi, vad természet kedvelőinek is  paradicsomnak számít sokszínű állat- és növényvilágával. A fél Magyarországnyi trópusi állam nemrég még olyan álmokat dédelgetett, hogy 2020-ra országos szinten elérhetik a teljes karbonsemlegességet, vagyis szén-dioxid kibocsátásuk nullával lesz egyenlő. Ez azonban a vártnál is előbb összejött: 2015 első 75 napjában máris sikerült elérniük ezt az álomhatárt.

Ezt úgy sikerült megvalósítani, hogy az áramellátás döntő részét vízenergiából nyerik, de a napenergia, a szerves hulladékon alapuló biomassza üzem is támogatja a stabilitást. Az ország vezetése felismerte, hogy a  a külföldi energiaszolgáltatóktól való függetlenség és a zöld törekvések nemzetközi kommunikációja kifizetődő beruházás, amely tiszta levegőt, az ökoturizmus fellendülését és az egyre olcsóbbá váló zöld energiát hozza az országnak.

Az áramellátás mellett az elektromos autók használatát is erősen támogatja a kormány:

2011-ben Costa Rica a top 3-ban szerepelt a Mitsubishi i-MiEV eladási listáján (Japán és Európa után). Costa Rica egyébként a világ legboldogabb országa a Happy Planet Index szerint.

Bhután, az első ország, ahol csak a biogazdálkodás jöhet szóba

Az Indiával és Kínával határos himalájai kis ország igazi minta ország klímavédelmi szempontból. A teljes lakosság (kb. 800 ezer ember) több mint 95 %-a rendelkezik tiszta ivóvíz- és áramellátással, az ország 80 százalékát erdő borítja (egy törvény értelmében ez az arány nem csökkenhet 60 % alá sosem), és nincs fosszilis vagy nukleáris energia az országban, csakis megújuló energiát termelnek (exportra is).

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.