Háromkerekű, elektromos autó érkezik Európába

Az Aptera különleges, napelemes modellje december eleje óta tartja lázban az elektromos autók iránt érdeklődőket. Mit is tudunk eddig a háromkerekű járműről?

50%-os állami támogatás napelemes rendszerekre. Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja az ajánlatot. (x)

Az Aptera december 5-i bejelentése után pár nappal átfogóbb tájékoztatást is adott legújabb modelljéről – számol be a Clean Technica. Az autó első verziójából már egyetlen darab sem érhető el, igaz, előrendelni még lehet az újabb típusokat – immár nem csupán Amerikából.

Bár az autó erőssége a napelemes megoldás, egyéb töltésre is lesz lehetőség – az Aptera még fontolgatja, hogy végül pontosan milyen megoldásokat építsen be. Elképzelhető például, hogy a Tesla technológiáját is alkalmazzák majd a járműben, ahogy az is, hogy a kocsihoz tartozni fog gyorsöltő funkció. Úgy tűnik, hogy az autó kilowattóránként nagyjából 16 kilométert tud majd megtenni, 8 órányi normál töltést követően, 10 százalékos veszteséggel így megközelítőleg 160 kilométert haladhat– igaz, minden bizonnyal ennél hatékonyabb töltés is elérhető lesz.

A háromkerekű igazi különlegessége a hátuljára telepíthető, opcionális, 10-20 évig működő, meglehetősen könnyű napelemrendszer, amely akár napi plusz 64 kilométert is biztosíthat. Érdemes azonban kiemelni, hogy az eddigi tesztelés a napsütötte San Diegóban zajlott, a táv így minden bizonnyal pozitív becslés. Az Aptera szerint a paneleknek köszönhetően megfelelő használat mellett néhány tulajdonosnak gyakorlatilag nem is kell majd töltenie autóját.

A modell további érdekessége hűtőrendszere. Az Aptera korábbi járműveit a repülőgépek inspirálták, ezúttal azonban egy biológia által ihletett csatornahálózatot fognak kidolgozni, melyben a hűtőfolyadék áramlik. A megoldásnak köszönhetően nem veszít energiát az autó a hűtéssel. Maga a váz az új anyagoknak és tervezési technikáknak köszönhetően igen erős, és bizonyos mértékig hajlékony lesz.

Az Aptera autóit már nemcsak Amerikából lehet előrendelni, hanem külföldről is. A cégnél úgy gondolják, hogy csak idő kérdése, hogy a Polaris járművéhez, a Slingshothoz hasonlóan minden nagyobb piacot elérjenek. A vállalat egyelőre csak elsőkerék-hajtású darabokat gyárt, később azonban összkerékhajtású modellek is érkezhetnek. Először a 400 mérföldes, azaz nagyjából 643 kilométeres verziót tervezik árusítani, utóbb azonban egyéb típusokat is elérhetővé tehetnek.

Ajánlott tartalom

Merre tovább Kia?

Az elektromos autókra, a mobilitási szolgáltatásokra és a speciális feladatok ellátására szánt járművekre helyezi át tevékenysége súlypontját a dél-koreai Kia autógyár a Kia Motors Hungary által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás alapján.