Hárommilliót veszít a Fiat minden elektromos 500e-n

Az már a tervezéskor is egyértelmű volt, hogy a villanyautó-gyártás veszteséges lesz, de azt még a Fiat vezetése sem tudta, hogy ennyire. Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezérigazgatója azt kérte, ha lehet, senki ne vásároljon 500e típust, mivel minden egyes példányon egy autó árát veszti el a vállalat.

A jelenség persze nem meglepő: a Fiat tulajdonképp azért fejlesztette ki az 500-as elektromos változatát, hogy bizonyítsa, erre is képes. Ugyanakkor maga Marchionne nyilatkozta még a premier előtt, hogy legalább tízezer dollár veszteséget hoz majd minden példány. Mint kiderült, alaposan alábecsülte a típus gyártási költségét, ugyanis most már 14 ezer dolláros veszteségről beszél példányonként, ami napi árfolyamon számolva mintegy 3,1 millió forintnak felel meg.

Mindezt úgy produkálja, hogy közben a vásárló számára is meglehetősen drága: az ára 32 ezer dollár – bő 7 millió forint – bár Észak-Amerikában államonként változó mértékű állami kedvezményt adnak rá, ami valamivel olcsóbbá teszi. A típusba egyébként egy 24 kWh-s Li-ion akkumulátorcsomagot építenek, ez táplálja a 111 lóerős villanymotort, amely 140 km-es hatótávolságot és 137 km/h-s végsebességet biztosít az elektromos 500-as számára.

forrás: totalcar.hu

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.