Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kánai Edina marketing- és pr-előadó tájékoztatása szerint tizenhét kisvizes élőhely rehabilitációját végezték el a Nyírségben, a Bihari-síkságon és a Közép-Tisza vidékén.

A fejlesztéshez az igazgatóság 354,3 millió forint pályázati támogatást nyert az Európai Unió regionális fejlesztési alapjából, illetve hazai költségvetési forrásból.

A projekt eredményeként a 17 élőhelyen a tavasszal és nyár elején összegyűjt vizek lassabban szivárognak majd el – emelte ki Kánai Edina. Hozzátette: a szikes tavak esetében például a szikesedési, sófelhalmozási folyamatok erősödését várják. A lápokon, láp- és mocsárréteken, valamint a puha- és keményfás ligeterdők mély fekvésű területein pedig jobb vízmegtartást remélnek.

Kánai Edina kiemelte, hogy a vizes élőhelyek természetvédelmi ökológiai szerepe felbecsülhetetlen. Értékük a folyószabályozások, lecsapolások és az intenzív mezőgazdaság előtti tájkép maradékainak őrzésében, azok egyedi flóra és fauna elemeiben rejlik.

Ajánlott tartalom

Hiába hajlamos a kannibalizmusra a rézsikló, veszélyeztetett vipera nincs az étlapján

Hiába hajlamosak a kannibalizmusra, nem veszélyeztetik a rákosi viperák állományait a rézsiklók. A ritkán vizsgált siklófaj különleges táplálkozásának titkaira világított rád a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) egyik friss kutatása.