Határmenti bioszféra rezervátumokat fejlesztenek magyar-szlovák együttműködéssel

Természetes élőhelyeket állítanak helyre, veszélyeztetett hüllők és kétéltűek élőhelyeit fejlesztik, vadmacska fajvédelmi programot valósítanak meg és inváziós fafajokat szorítanak vissza a magyar-szlovák határmenti bioszféra rezervátumok együttműködésével – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)

Mészáros Péter tájékoztatása szerint a napokban induló, 400 millió forintos uniós támogatással megvalósuló programban a Pilisi, a Fertő-tavi, és a Poľana Bioszféra Rezervátum vesz részt közvetlenül, szakmai együttműködő partnerek az Aggteleki és a Szlovák-karszt bioszféra rezervátum. A projekt egyik Magyarországon egyedülálló eleme, hogy Pilisborosjenőn a község önkormányzatával egy erdőterületet jelölnek ki, melyen a helyi közösség a örökerdő-gazdálkodási gyakorlatot valósít meg, azaz aktív faanyagtermelés helyett természetvédelmi célú erdőkezelést folytat – ismertette a szóvivő.

A projekt két és fél éve alatt természetes élőhelyeket állítanak helyre a Fertő-tavi Bioszféra Rezervátum területén található Kistómalmi-lápréten, valamint elvégzik a Polana Bioszféra Rezervátum Hrončiačka és Pstruša vizes élőhelyeinek rekonstrukcióját. A Pilisi Bioszféra Rezervátumban veszélyeztetett hüllő és kétéltű fajok élőhelyeit fejlesztik, vadmacska fajvédelmi programot valósítanak meg és inváziós fafajok visszaszorításával is foglalkoznak. Ezeken kívül környezeti edukációs mintaprojekteket indítanak, tanösvényeket és fogadóközpontokat létesítenek a Poľana és a Pilisi Bioszféra Rezervátumokban. A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom vármegyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi- és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. Évente 32 millió látogató keresi fel a területet, melynek közel húsz százalékán nem folytatnak faanyagtermelést. A társaság 250 főt foglalkoztat, 2022-ben 5,4 milliárd forint árbevételt ért el 150 millió forint adózott eredménnyel, 2023-ban a bevételek megközelítették a 9 milliárd forintot, 200 millió forint adózott eredménnyel.

Ajánlott tartalom

Energiaügyi Minisztérium: szigorúbb büntetést kapnak a környezetszennyezők

A kormány a magyar emberek egészsége és környezetünk védelme érdekében újabb szigorításokat vezet be, hogy visszaszorítsa a környezetszennyezést. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) által társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetekben foglalt intézkedések, így a megnövelt összegű környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási bírságok, valamint csatornabírság, a kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövető vállalkozások nyilvánosságra hozatala, valamint a hulladékot jogellenesen elhelyezők helyszíni bírságolásának bevezetése a hatóságok még hatékonyabb fellépését segítik a jogsértést elkövetőkkel szemben - hívta fel a figyelmet közleményében a szaktárca.