Határok nélkül a megújuló energiákkal

Célegyenesbe érkezett az Európai Regionális Fejlesztési Alap Magyarország- Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a „Határok nélkül a megújuló energiákkal” nevezetű projekt, melynek megvalósítását a budapesti Puskás Tivadar Közalapítvány, valamint a szlovákiai Nagykapos és Vidéke Társulás végzi közösen, az Európai Unió társfinanszírozásával.

A projekt célja, hogy megalapozza a hazai és határon túli kis és középvállalkozások, általános és középiskolák, önkormányzatok, hivatalok együttműködését és tapasztalatcseréjét a megújuló energiákkal kapcsolatban. Célja az érintett régiók (Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Budapest főváros, Kassai kerület) közötti legjobb gyakorlatok átvételének ösztönzése tudatformáló kiadványokkal, rendezvényekkel, adatbázis-fejlesztéssel, az energiatakarékos technológiák megismertetésével és elterjesztésével. A nehezen megszólítható lakossági csoportok tudatformálása elengedhetetlen a projekt sikeres megvalósulásához, ezért a kiemelt célcsoportnak tekinthető 10-18 év közötti fiatalság bevonására különös hangsúlyt fektetnek a szervezők, közreműködők. A program keretében szervezett rendezvényeken, találkozókon a térségek kis- és középvállalkozói, valamint a többi résztvevő átfogó képet, segítséget kap a tervezési dokumentumok, programok előkészítésében, mely területen eddig hiány mutatkozott, ezzel is hozzájárulva a versenyképességük növeléséhez.

A projektben kiemelt szerepet kap az adatbázisok révén a tudásanyag hatékony közvetítése. A szlovákiai és magyarországi tájékoztató irodák segítségével az érdeklődő térségi szereplők interaktív módon sajátíthatják el a hálózathoz kapcsolódó adatbázisokban felhalmozott tudásanyagot, mely nagyban segíti további munkájukat. Ezáltal javul az energiatakarékos technológiák, módszerek elterjesztése az érintett régiókban, növelve a megújuló energiaforrások felhasználását, valamint az energiahatékonyságot. Ezáltal a két ország is komoly lépéseket tehet a rendelkezésre álló alternatív energiaforrások, így különösen napenergia, geotermikus, szélenergia, stb. környezetbarát módon történő előállítása és alkalmazása területén. A projekt következő állomása egy workshop megrendezése, melyre tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket 2011. március 11-én 10 órától az Újbudai Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának (1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.) nagytermébe. Megjegyzés: A részvétel az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásának köszönhetően térítésmentes! A regisztrációt a jelentkezések sorrendjében és a terem befogadóképessége függvényében fogadjuk, túljelentkezés esetén a regisztrációt idő előtt lezárjuk.

További információkat a projekt honlapján talál:  www.energianova.hu

Ajánlott tartalom

Megkezdte termelését az első kút a berettyóújfalui gázmezőn

Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).