Hatszázmillió forintos vízminőség-javító program indul

Összesen több mint hatszázmillió forintos európai uniós támogatással négy Tolna megyei településen kezdődik ivóvízminőség-javító program a közeljövőben.

Simontornyán, Pálfán és Tolnanémediben 490 millió forintos projekt keretében új víztisztító technológiát építenek ki, és új kutakat fúrnak – mondta Nagy Károly, a simontornyai városháza műszaki vezetője az MTI-vel. A három településen a víz ammóniatartalma magasabb a megengedettnél, de a vas-oxid-tartalom is a határérték közelében van; a fejlesztéseknek köszönhetően hétezer ember juthat egészséges ivóvízhez. Az 1200 lakosú Gerjenben a víz ammónia-, mangán- és vastartalma haladja meg a határértéket. Máté Dénes, a község független polgármestere elmondta: a településen 155 millió forintos beruházással két új kutat fúrnak, vezetéket építenek a vízműtelephez, és új tisztítási technológiát, ún. törésponti klórozást alkalmaznak. A beruházás várhatóan 2013-ban fejeződik be – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.