Hegesztő állás – egy keresett szakmunka

A szakmunkák becsülete nagy hagyományokra tekint vissza és úgy tűnik – némi hullámvölgy után – napjainkra visszaáll azok régi elismertsége.

A szakmák és az ebből fakadó lehetőségek sokfélék, de jellemző, hogy akár külföldön is szép karrier várhat a szakemberekre, köztük a hegesztőkre is. A szakmunkák, illetve azok aktuális megítélése régóta vita tárgyát képezi és időről-időre jelentős változásokon esik át. Ezek a munkák többségében hagyományos szakmák, amelyek korábban értelemszerűen komoly megbecsültségnek örvendtek. Az elmúlt néhány évtizedben azonban – tudatosan vagy sem – a közvélemény hajlamos volt inkább megtépázni a mundér becsületét, így a szakmunkák megítélése inkább negatív irányba billent el. Ennek egyik járulékos következménye lett az, hogy kevesebben választották a szakközépiskolák és technikumok nyújtotta képzéseket. Így egy idő után viszonylag légüres tér keletkezett a szakmák területén, hiszen az utánpótlást nem volt kikből kitermelni. Hozzáértő szakemberekre azonban mindig is szükség volt, van és lesz, így egyértelművé vált, hogy a szektor megítélését újra a régi tendenciák felé kell billenteni.

Napjainkra ez nagyjából meg is valósult, így újra azt mondhatjuk, hogy a szakmunkák népszerű, hovatovább kiváló karrierlehetőségeket kínáló opciók. Ez utóbbit tükrözik az elérhető fizetések is, melyek céges keretek között és magánvállalkozóként is kiemelkedőek. A szakmák kifejezetten sokrétűek, de mindig vannak nagyobb népszerűségnek örvendő munkák, jelenleg az egyik ilyen pedig a hegesztőké. Szerencsére keresettségből sincs hiány, így sok hegesztő állás érhető el a Profession online felületén is.

Nélkülözhetetlen szaktudás

A hegesztő állás – és természetesen minden más szakma – sajátja, hogy a megfelelő tudás nélkül nem érdemes belekezdeni. Persze a tapasztalat is rengeteget számít, így előfordulhat, hogy valaki a munka során magára szedi a szükséges ismereteket, de munkaerőpiaci szempontból ez kevésbé releváns. A hegesztő állás hirdetések ugyanis jellemzően szakképzett munkavállalókat keresnek, akik szabályozott, hivatalos környezetben sajátították el a szakma alapjait.

Ellenben, ha valaki a szakmai képzettséget igazoló papírok birtokában vág bele az álláskeresésbe, az lényegében szabadon böngészheti az összes elérhető hegesztő állást. Bár ez a fajta szakmunka kifejezetten specifikus és a képzések minden felmerülő munkatípust lefednek, léteznek speciálisabb elvárások is. Emiatt az álláskeresés során érdemes figyelemmel lenni a hirdetések vonatkozó részeire, nehogy a későbbi fázisban érje meglepetés a jelentkezőket.

A szerencsésebbek a hegesztő állás keresése során olyan ajánlatokba is belefuthatnak, mely nem feltétlenül igényel szakirányú képzettséget, ám ez viszonylag ritka. A biztos út ugyanis mindig a szakképzett munkaerőn keresztül vezet. Ettől függetlenül néhány cég elfogadja azt is, ha valaki képes műszaki rajzok alapján tájékozódni és nyitott a gyors tanulásra. Ez az opció ugyanakkor a ranglétra alsóbb fokán helyezkedik el, így nem kínálja ugyanazt, mint egy képzettséget igénylő hegesztő állás.

Szakma a határon túl

A szakmunkák egyik kifejezett előnye, hogy lényegében bárhol végezhetők, hiszen a munka határon belül és túl is ugyanaz. Így könnyen lehet, hogy egy külföldi hegesztő állás talál meg valakit. Az örök kérdés, a nyelvtudás pedig ez esetben nem is feltétlenül releváns tényező, hiszen egy szakmunkára vonatkozó igény gyakorlati szempontból is kellőképpen egyértelmű. És bár a munka ugyanaz, mint itthon, a karrierlehetőségek és a bérezés már korántsem azonos.

A szakértelmet és a szorgalmas munkát ugyanis külföldön jóval nagyobb megbecsültség és ennek folyományaként magasabb bérezés jellemzi. Egy külföldi hegesztő állás már kezdetben is kiemelkedő fizetést garantál, idővel pedig még komolyabb juttatások érhetők el. Ehhez persze nélkülözhetetlen a precíz munka és az igény a folyamatos fejlődésre. Egy szép külföldi karrierhez pedig nem is kell túl messzire menni.

A közeli országok, mint Ausztria vagy Németország szintén bővelkednek az elérhető szakmunkákban és a kinti megrendelők részéről általában azzal sincs probléma, ha külföldi munkaerő végzi a kivitelezési feladatokat. A nyugati bérszínvonal pedig természetesen adott, mely az itthon megszerezhető összeg sokszorosát jelenti. Az ilyen és ehhez hasonló pedig szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakmunkák – köztük a hegesztő állás – presztízse a régi fényében tündököljön.

 

 

Partner hír

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.