Hétmillió facsemetét ültettek egy nap alatt Macedóniában

A pénteki kampánnyal, amelyben részt vett Nikola Gruevszki kormányfő is, a szervezők a globális felmelegedés veszélyeire kívánták felhívni a figyelmet, miközben az új növényzettel a nyári erdőtüzek okozta károkat próbálták enyhíteni.

Macedóniában ez volt a hatodik – egyben a legnagyobb – újrafásítási akció 2008 márciusa óta; a korábbi öt alkalommal az ásókkal, lapátokkal felszerelt több ezer önkéntes 20 millió facsemetét ültetett el.
A fásítási kampányt Borisz Trajanov macedón énekes kezdeményezte és vezette. Pénteken úgy értékelte, hogy nemcsak a két és fél évvel ezelőtt ültetett fák indultak már növekedésnek, hanem az emberek tudatossága is rendkívüli módon megnőtt.

Ajánlott tartalom

Klímavál spórolni? Mutatjuk, mely klímákkal lehetséges

Ha split klímával fűtünk az olcsóbb és hatékonyabb, mint a gázzal való fűtés.