Hidrogénalapú üzemanyagot nyertek szén-dioxidból amerikai kutatók

Új műszaki eljárást dolgoztak ki amerikai kutatók a légkörben lévő szén-dioxid elkülönítésére és raktározására, miközben a módszerrel “szuperzöld” hidrogénalapú üzemanyagot is sikerült előállítaniuk.

A Lawrence Livermore nemzeti kutatóintézet munkatársai laboratóriumi körülmények között demonstrálták a technológia használhatóságát. Az eljárás lényege, hogy a sós víz elektrolízise során keletkező savassággal nyert elektrolit folyadékban jelentősen megnövekszik a hidroxid-koncentráció, amely viszont hatásosan képes elnyelni és visszatartani a káros gázok közé tartozó szén-dioxidot. A melléktermékként hidrogéngázt is eredményező folyamat közben létrejövő, a szénsav sóit képező karbonátok és bikarbonátok pedig lúgosító hatásuk révén célirányosan bevethetők az óceánok savasodásának csökkentésére.

“Nemcsak annak módját találtuk meg, hogyan vonhatjuk ki és raktározhatjuk el a légköri szén-dioxidot, miközben értékes hidrogéngázhoz jutunk, hanem egyszersmind új lehetőséget kínálunk az óceáni ökorendszerek megmentésére is” – hangsúlyozta Greg Rau, a Lawrence Livermore laboratórium vendégkutatója, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS megjelent tanulmány vezető szerzője.

A légkörbe kerülő szén-dioxid egy jelentős részét az óceánok magukba szívják szénsav formájában. Különböző kutatások kimutatták, hogy a savasodás folyamata nagymértékben veszélyezteti az óceánok és a tengerek élővilágát, kiváltképpen a korallokat és a kagylókat. Az előzetes becslések szerint a globális felmelegedés hatására az óceánok vízének a savtartalma több mint hatvan százalékkal meghaladhatja az iparosodás előtti szintet a század közepére. A most kidolgozott technológiával nyert lúgos oldat segíthet a savasodás közömbösítésében és a tengeri élővilágot veszélyeztető fenyegetések elhárításában, ám a gyakorlati megvalósításhoz – mint maguk a kutatók is felhívták rá a figyelmet – további vizsgálatok szükségesek.

“A műveletnek köszönhetően “szuperzöld”, a szén-dioxid-kibocsátást mérséklő üzemanyag, illetve vegyi nyersanyag ugyancsak előállítható hidrogén formájában” – ismertette Rau. Az eddigi kémiai eljárások a légkörbe kerülő szén-dioxid megkötésére és raktározására költségesnek és fáradságosnak bizonyultak, mert a szén-dioxidot molekuláris szintű, hő- és mechanikai módszerekkel történő töményesítéssel vonják ki a légkörből. “A mi technológiánkban nincs szükség a szén-dioxid koncentrált, molekuláris formájú elszigetelésére és tárolására, így az eljárás költséghatékony, környezetbarát és biztonságosabb szén-dioxid-kezelést kínál, megtetézve hidrogénalapú, megújítható forrásból előállított üzemanyag gyártási lehetőségével és az óceánok savasodásának csillapításával” – emelte ki a vendégprofesszor.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.