Higanyszennyezést mutattak ki a tömeges halpusztulással sújtott Odera vízében

Higanyszennyezést mutattak ki az Odera folyó vizében, miután tömeges halpusztulást észleltek a német-lengyel határon futó szakaszon – jelentette pénteken a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság német vizsgálati eredményekre hivatkozva.

Az RBB értesülése szerint a Brandenburg tartományi hatóságok rendkívül magas higanyszennyezettséget mutattak ki a folyóból vett vízmintákból. Axel Vogel tartományi környezetvédelmi miniszter megerősítette az értesülést, de hangsúlyozta: nem tudni még, hogy egyedül a higanyszennyezés, vagy több tényező együtt okozta-e a halpusztulást. Kifejtette: meglehet, hogy a hőségnek és az aszálynak, vagyis a magas vízhőmérsékletnek és az alacsony vízállásnak is van szerepe. Ilyen környezetben minden anyag koncentrációja emelkedik, ezért előfordulhat, hogy normál vízállásnál komoly gondot nem okozó káros anyagok a magas koncentráció miatt végzetessé váltak. Az viszont biztos, hogy nemcsak a folyó lengyelországi szakaszán elpusztult halakat sodorja a víz, hanem a németországi szakaszon is pusztul az élővilág – tette hozzá a Zöldek politikusa. Az is biztos, hogy sokáig érezhető majd az eset hatása, és hosszú munka lesz a halállomány helyreállítása. Az Odera “mint ökológiailag értékes vízi élőhely számára ez olyan csapás, amelyből valószínűleg évekig nem fog felépülni” – mondta a miniszter, kiemelve: a vizsgálati adatok arra utalnak, hogy a halak legfontosabb természetes táplálékát biztosító zooplankton-állomány is károsodott, ezért a halak nem találnak egyhamar ismét elegendő táplálékot a csaknem 200 kilométeren a német-lengyel határt alkotó, majd lengyel területre visszatérő és Szczecinnél (Stettin) a Balti-tengerbe torkolló folyóban. A tenger viszont valószínűleg nincs veszélyben. “Bármi is került az Oderába, annyira felhígul, hogy a Balti-tengerben már nem okoz kárt” – mondta Axel Vogel az RBB-nek. A közszolgálati médiatársaság idézte mások mellett a folyó mentén elterülő egyik védett terület, az Alsó-Odera-völgyi Nemzeti Park (Nationalpark Unteres Odertal) helyettes vezetőjét, Michael Tautenhahnt is, aki kiemelte, hogy a halpusztulás “egyszerűen katasztrófa” Németország egyik leggazdagabb természetes élőhelye számára, azért is, mert a mérgező anyagok a halakkal táplálkozó madarakat is veszélyeztetik.

Az RBB beszámolója szerint a Lengyelországban kezdődött halpusztulással kapcsolatban egyre erősödik a lengyel partnerekkel szembeni kritika Németországban. A lengyel szakaszon már júliusban észleltek halpusztulást, és meg is kezdték az okok feltárását, de a német hatóságokat sokáig nem tájékoztatták. Ezt a szövetségi környezetvédelmi minisztérium is kifogásolja. Az ilyen helyzetek kezelésére szolgáló figyelmeztetési rendszer egészen csütörtökig “nem működött” – állapította meg a tárca képviselője a kormány szóvivőinek pénteki berlini tájékoztatóján, hozzátéve, hogy csak akkor kaptak tájékoztatást a lengyel féltől, amikor már a német hatóságok is észlelték a folyó szennyeződését és a halpusztulást. A lengyel hatóságok adatai szerint eddig tíz tonna haltetemet emeltek ki a folyóból. Az esetet ökológiai katasztrófának minősítették, okait vizsgálják.

 

Ajánlott tartalom

Több tengerparti város süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.