High-tech, napelemes információs pontokat fejlesztenek közterekre

A futurisztikus kinézetű installációkat Ekaterina Shchetina, Desislava Ivanova és Tsuyoshi Sogabe tervezte a 2015-ben Milánban megrendezendő Expo-ra.

A prototípus egy újabb példája a napenergia gyűjtő panelek közterületeken való egyre széleskörűbb használatának. Az állampolgárok, és velük együtt a nyugat-európai városok vezetése is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a terek, parkok fenntartható energiaellátására. Ennek köszönhetően a fejlesztők és designerek is egyre több megújuló energiával működő prototípust terveznek. A képen látható rendszer teljesen önellátó, a napelemek egy érintőképernyős panelt működtetnek, amely az adott város kultúrájáról, történelméről, turistalátványosságairól tartalmaz információt, emellett programajánlókat is tartalmaz, így hasznos lehet mind a város lakosai, mind látogatói számára. Az információs pont két fő részből áll, egy kereszt alakú padból, valamint az érintőpaneles fő modulból. A kioszkban találhatóak USB töltőállomások is, így elektronikus kütyüink is pihenhetnek és feltöltődhetnek velünk a padon. A padok esténként pedig a tetőbe épített LED izzók világítják meg.

rimsg

vloug

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.