Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Az energiatakarékos passzívházak iránt napjainkban jelentős az érdeklődés, de azt már kevesen tudják, hogy ha igazán ökotudatos alternatívát keresnek leendő otthonuk tervezgetése során, akkor a szalmabála mint építőanyag lehet az egyik legjobb megoldás.
Gernot Minke és Benjamin Krick Szalmabála-építés című kötete aprólékosan mutatja be a szalmával való építkezés lépéseit, valamint hasznos tippeket is ad többek között a tűz és a csapadék elleni védekezéshez. Szalmával építkezni rendkívül energiatakarékos, és nem csak azért, mert a szalma szinte mindenhol megtalálható és évente újratermelődik. A szalmabálákat más építőanyagokkal szemben kis energiaráfordítással lehet előállítani és szállítani, ezáltal csökkenthető a környezet terhelése, írja a hg.hu. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a szalmabálák felhasználásával készült házak hőszigetelő képessége jelentős, aminek köszönhetően csökken a fűtés során a levegőbe kerülő szén-dioxid mennyisége.
Minke és Krick, a könyv két szerzője a szalmabála házak még számos előnyét megemlíti. Amellett, hogy a házak saját kezűleg, akár kalákában építkezve is kivitelezhetők, a felépített ház akár egy évszázadon át otthona lehet a benne élőknek: a könyv említést tesz arról a több mint száz éve az Egyesült Államokban épült szalmabála házról, amelyet még ma is laknak. A könyv némi történeti áttekintést is nyújt a szalmabála-építés kapcsán. Megtudhatjuk, hogy a kezdetek a szalmaprés megjelenésével egyidősek, a legtöbb szalmabála ház 1915 és 1930 között épült fel az Egyesült Államokban. Ez a kezdeti lendület sajnos visszaesett a világgazdasági válság, valamint az iparosodott építés népszerűvé válása után, ám a ’70-es és ’80-as évek újra fellendülést hoztak. Európa sem maradt le sokkal, 1921-ben Franciaországban épült fel az első szalmabála ház. Azóta számos országban választották a „hagyományosnak” mondható építkezés mellett ezt a környezetbarát, és hosszabb távon anyagilag is megtérülő házépítési módot. Az egyszerűséget és az alacsony költségvetést mi sem bizonyítja jobban, mint az a fehéroroszországi település, amelyet szalmabála házakból építettek fel a csernobili menekültek számára.
Természetesen a sok pozitív tulajdonsága mellett a szalmabála-építés számos kérdést vet fel az emberekben. Minke és Kick ezekre az aggodalmakra is megpróbáltak választ adni a kötetben. Elsőként el kell döntenünk, hogy milyen szalmát használunk a házépítés során, hiszen csak néhány típus, úgymint a búza-, a tönköly- és a rozsszalma bizonyul alkalmasnak erre a célra. Az sem mindegy, hogy az aratás milyen kombájnnal történik. A bálák előállítása során figyelni kell rá, hogy a szalma hosszú legyen, szálai pedig ne legyenek töredezettek. Ügyelni kell a szalmabálák aranysárga színére: amennyiben szürke vagy fekete a szín, valamint dohos szag érezhető, építési célra nem lehet felhasználni az anyagot. A bálák összefogásához a természetes kötél helyett a műanyag a legmegfelelőbb, és fontos, hogy ne bújjanak meg a bálákban gyomnövények, hiszen sok nedvességet tartalmaznak, ami előbb vagy utóbb penészedést okozna. A csapadék és a nedvesség a szalmabálák legnagyobb ellensége, az építkezés során takarófóliákkal, raklapokkal védekezhetünk a hirtelen jött esőkkel szemben.
A szalmabála házak a tűzzel is felveszik a harcot, amennyiben kétoldali vakolat kerül rájuk, egy kísérlet bizonyítékaként így akár 90 percig is képesek ellenállni a lángoknak. Ha valaki a rágcsálók felbukkanásától tartana, Minke és Kick erre az eshetőségre is tud megfelelő tanácsot adni: annyi a teendő, hogy vakolattal, fémhálóval vagy perforált fémszerkezettel fedjük be a bálát. A szerzők szerint a termeszek megjelenése miatt sem kell aggódni, a könyv ezt egy érdekes példával szemlélteti: akadt ugyanis egy évszázados szalmabála ház, amelynek összes ablaka és ajtaja a termeszek áldozatává vált, miközben a falak épek és érintetlenek maradtak. Az építkezés folyamatát színes fényképekkel illusztrálja a könyv, az írók pedig lépésről lépésre ismertetik az olvasókkal a szalmabála-építés menetét. A ház építése során nem mindegy, hogy milyen falat alkotunk a bálákból. Minke és Kick szerint kétféle lehetőség van a falépítés során, az egyik a teherhordó falakkal való építési mód, amikor a tetőszerkezetet és a födémek súlyát a szalmabálák tartják meg, a másik mód a nem teherhordó szalmabála falakkal való építés, amikor a szalmabálák csupán kitöltőfalazatként és hőszigetelésként funkcionálnak, a teher ebben az esetben egy fa vázszerkezetre nehezedik. A falak vakolásával kapcsolatban is adnak gyakorlati tanácsokat a szerzők: a belső falakhoz vályogvakolatot, a külső felületképzéshez inkább mészvakolatot javasolnak.
A könyv utolsó fejezete megvalósult épületeket mutat be, többek között Németországban, Ausztriában, Svájcban, Portugáliában és Brazíliában álló szalmabála házak felvonultatásával, amelyek akár egy konkrét terv elkészítése előtti tájékozódáshoz is segítséget nyújtanak. Az első és legfontosabb, hogy adott legyen egy lelkes csapat, akik hajlandóak azért együttműködni, hogy a kezeik közül egy olyan ház kerüljön ki, amely környezetkímélő, hőszigetelő és nem utolsósorban pénztárcabarát is.
