Hollandia októbertől leállítja a gázkitermelést a groningeni mezőn

Hollandia októbertől leállítja az ország északikeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, a mezők még egy évig működőképesek maradnak vészhelyzet esetére, de azt követően megkezdik az infrastruktúra lebontását - jelentette be Hans Viljbrief, a kitermelő ipari ágazatokért felelős miniszter pénteken.

A groningeni gázmezőkön 60 év után áll le a termelés, amely az évtizedek alatt több száz milliárd eurónak megfelelő bevételt hozott az államkasszába. A holland kormány már 2018-ban azt a döntést hozta, hogy fokozatosan fel kell számolni a kitermelést a gázmezőkön, mert a környéken egyre gyakoribbakká váltak a földrengések. 1986 óta több mint 1600, legalább 3,6-es erősségű rengés rázta meg a tartományt. Mintegy 85 ezer épület rongálódott meg, és az otthonok csupán 30 százalékát sikerült újra biztonságossá tenni. A gázkitermelő régióból származó teljes bevételből 360 milliárd euró az államkasszába folyt be, míg 66 milliárd eurót a Shell és az ExxonMobil, a holland gáz elosztására 1963-ban létrehozott NAM társaság közös tulajdonosai között osztottak fel.

A holland parlament egyik különbizottsága jelentésében megállapította, hogy az állam és az olajvállalatok kizárólag a profitszerzésre koncentráltak és évtizedeken keresztül figyelmen kívül hagyták a groningeni lakosok biztonságát. A kormány áprilisban 22 milliárd euró kártérítést ajánlott fel a károsult térség számára. Pénteken a kormány azt is bejelentette, hogy jövőre 1 milliárd, és az azt követő években pedig további 3,9 milliárd euróval növeli a megújuló energiaforrásokból előállított hidrogén, az úgynevezett zöld hidrogén előállításának támogatását. Hollandia célja, hogy 2030-ra legalább 4 gigawattnyi energiatermeléshez elegendő zöld hidrogén előállítására alkalmas kapacitással rendelkezzen, 2032-re pedig ezt meg is duplázza.

Ajánlott tartalom

Kína és Magyarország új kutatóközpontot hoz létre Zalaegerszegen

Intelligens, új energiájú járművekre és energiatároló rendszerekre fókuszáló kutatási, fejlesztési és tanúsítási központot tervez létesíteni Zalaegerszegen egy kínai–magyar konzorcium.