Holtág-rehabilitáció a Szigetközben

Évtizedek után ismét kapcsolódik a Dunához a Szárazerdei-holtág: hétfőn az elválasztó töltés megnyitásával összekötötték a két vizet.

A 41 millió forintos beruházás részeként először egy bő százméteres csatornával kapcsolták össze a mintegy fél évszázaddal ezelőtt leszakadt zárványt a Dunával, majd halívóhelyeket alakítottak ki. A Duna hullámterében elvégzett munkálatoktól azt várják, hogy a visszaköltöző halakat tavasszal a madarak is követik, amelyek így újabb menedékre találnak a turistautaktól távolabb eső, Dunakiliti szélén fekvő vidéken – közölte Janák Emil regionális vízügyi igazgató az eseményen. Elhangzott, hogy a fejlesztés a Life+ projekt részeként valósult meg. Annak célja, hogy javítson az ártéri erdőkben élő, a Natura2000 program által védett madárfajok élőhelyeinek állapotán a Duna-menti ligeterdőkben, Csallóköz és a Szigetköz védettmadár-élőhelyein. Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló beruházás összköltsége 4,5 millió euró, amiből az Észak-Dunántúli Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság területére mintegy 300 ezer euró esik.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.