Blog Layout

Musk: Az Apple elektromos autót fejleszt

A Tesla tulajdonosa, Elon Musk szerint nyílt titok, hogy az Apple elektromos autót fejleszt – ezzel pedig a cég riválisa lesz. Musk szerint nagyon hamar kihalnak az önvezetésre képtelen autók is. A vállalkozó a BBC-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy a Tesla a Nissannal és a BMW-vel versenyez a legjobb elektromosautó-márka címéért, de egyelőre veszteséges.

Bővebben

Az FM 2016-ban is meghirdeti a Zöld Forrás pályázatot

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak - közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.

Bővebben

Hibrid hójáró a Volkswagentől

A Volkswagen az utóbbi időben bűnbocsánatot szeretne elnyerni az autós világban. Legalábbis erre utal, hogy sorban mutatnak be elektromos és hibrid újdonságokat, messze kerülve a kényes dízel témát. A Detroiti Autószalonra a hibrid Tiguan harciasabb, terepjárásra felkészített változatával érkezik a gyártó.

Bővebben

Feleennyit is fogyaszthatnának a repülők

A NASA legújabb kutatásának eredményei szerint az új technológiákkal a mai felére csökkenthető a repülőgépek kerozin-fogyasztása, 75 százalékkal mérséklődhet a károsanyag-kibocsátás és nyolcadára a zajszennyezés.

Bővebben