Már regisztrálhatnak azok a vállalkozók és vállalkozások, amelyek kivitelezőként részt vennének az Otthon Melege program keretében kiírt tízmilliárd forint keretösszegű pályázaton, amelyet társasházak felújítására lehet igénybe venni.
BővebbenBlog Layout
PET palackok, reszkessetek!
Idén júliusban a Tiszán harmadik alkalommal indul útjára a PET Kupa. A „legénység” a folyóból és az ártéri erdőkből összegyűjti a műanyag palackokat, majd a hulladékból hajókat épít és nekivág a folyónak. Március 22-én, a Víz Világnapján néhány elszánt kalóz és hajója már készen áll a kihívásra.
Bővebben4500 milliárd forintot költenek környezetvédelemre
Elsősorban a levegő és a víz minőségének javítására koncentrál Sanghaj a következő években, amikor rekordösszeget, 100 milliárd jüant (4500 milliárd forintot) költenek környezetvédelemre 2017-ig.
BővebbenEnergiahatékonysági kutatások
A TIT Kossuth Klub a Miskolci Egyetemmel együttműködve a megújuló energiákkal és fenntarthatósággal kapcsolatos programokat indított. A programelemek arra szolgáltak, hogy a szervezők különféle célcsoportokat megszólítsanak, eljuttassák a környezetvédelemmel, energiahatékonysággal kapcsolatos ismereteket, tudatosítsák az egyéni felelősséget, közösségi összefogásra és cselekvésre ösztönözzenek.
BővebbenBKV: jönnek a vizet kipufogó buszok
Tarlós István egy bangkoki konferencián ismerkedett meg a fukuokai hidrogén-projekttel, és már ő is vizet kipufogó buszokat szeretne Budapestre.
BővebbenEladnak két magyar erőművet
Megjött az engedély, az E.On eladja debreceni és nyíregyházi erőművét a Veoliának. Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az E.On eladja debreceni és nyíregyházi erőművét a Veoliának – írja a Napi Gazdaság keddi száma a GVH honlapján megjelent közlésre hivatkozva.
BővebbenA légszennyezettség növelheti az agyiér-katasztrófa kockázatát
A légszennyezettség összefüggésben lehet a nyaki verőerek veszélyes mértékű összeszűkülésével, ami növelheti az agyiér-katasztrófa kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.
BővebbenMinden eddignél ijesztőbb Ausztrália jövője
Aszályok és áradások jellemzik a „barna föld” jövőjét egy most megjelent kutatás szerint. A klímaváltozás végzetes változásokat hozhat Földünk legnagyobb korallzátonya életében is.
BővebbenMagyarországon 120 gyorstöltőállomás kellene az elektromos autózáshoz
Magyarországon 120, az autópályák mentén elhelyezett elektromos gyorstöltőállomással már országszerte lehetne elektromos autóval közlekedni - hangzott el az ABB Kft. keddi szakmai konferenciáját megelőző budapesti sajtótájékoztatón.
BővebbenMost a nemzeti földvagyon után nyúl a kormány
A három legnagyobb magyar természetvédő civil szervezet károsnak, alkotmányellenesnek és szakmailag indokolatlannak tartja a múlt héten az országgyűlésnek benyújtott állami földvagyonról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Parlament mai ülésén tárgyalnak.
Bővebben