Blog Layout

Egyedi súlymérés a hulladékszállításban

A hét elején mutatta be a Kiskunhalasi Regionális hulladékkezelő Központban Szilágyi Csaba, a Rexterra Kft. ügyvezetője, a fejlesztő társ cégek vezetőivel közösen próbaüzembe helyezett, a hulladékgyűjtő járművekre beépített edényzet azonosítási és mérlegelési rendszert, amelynek fejlesztését az elmúlt évben kezdték meg. A meghívott önkormányzatok képviselőinek és a szakmai közönségnek tartott bemutatón a kiskunhalasi városvezetést Fülöp Róbert alpolgármester képviselte.

Bővebben

Mennyi marad Földünkből?

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához. Az emberiség egyre gyorsabban fogyasztja a rendelkezésére álló erőforrásokat. Így idén már mostanra felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek fenntartható módon egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük.

Bővebben

Az emberi tevékenység egyre jobban hozzájárul a gleccserek zsugorodásához

Egyre inkább az ember felelős a gleccserek zsugorodásáért: az elmúlt 160 évben a gleccserek tömegvesztésének 25-35 százaléka emberi tevékenység környezetkárosító hatásának számlája írható.

Bővebben

Hiába olcsók a hazai energiaárak, még mindig megterhelők

Budapesten az egyik legolcsóbb a villany és gáz ára az európai fővárosok közül, de nemzetközi összehasonlításban annak kifizetése egy átlag magyar háztartás számára még mindig kiemelkedően nehéz. Épületeink pazarolják ugyanis az energiát, ezért a további rezsicsökkentéshez elengedhetetlen az energiahatékonyság emelése.

Bővebben

Elektromos autókra váltana az állam

Uniós pénzből és a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből befolyó összegből elektromos autók töltőállomás-hálózatát építené ki a kormány. Emellett a bevásárlóközpontokat, a parkolócégeket és egyes önkormányzatokat is köteleznék arra, hogy a parkolóhelyeik bizonyos százalékát tegyék alkalmassá az elektromos autók töltésére.

Bővebben