A környezeti hatásoknak, a környezetszennyezésnek is nagy szerepe van a különböző rákok kialakulásában - hangsúlyozta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet vezetője pénteken, a nemzeti rákellenes napon az M1 aktuális csatornának.
BővebbenBlog Layout
Az MVM száz százalékos tulajdont szerez a paksi és a vértesi erőműben
Megvásárolja az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a paksi atomerőmű és a vértesi erőmű nem állami tulajdonú részvényeit - erről is döntött egyebek között az MVM szerdai közgyűlése.
BővebbenIsmét költenek a Pilisben a fekete gólyák
Ismét a Pilisben költ az a fekete gólyapár, amely már tavaly is a hegység erdőségeit választotta fészekrakáshoz. A fokozottan védett madárfaj csupán kis létszámban található meg Magyarországon - olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. csütörtöki közleményében.
BővebbenCáfolják, hogy 1700 milliárdba kerülne az atomtemető
A nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésének várható költsége 745 milliárd forint, ami a létesítésen és az üzemeltetésen túl a jövőbeni lezárás és felügyelet összegét is magában foglalja 70 évre – közölte a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit (RHK) Kft. az MTI-vel pénteken.
BővebbenZavar volt a paksi 3. blokkal
Műszaki probléma miatt le kellett állítani a paksi atomerőmű 3. blokkját. A hibát egy nap alatt elhárították, nukleáris biztonságra kiható esemény nem történt. Közben megkezdődött az 1. blokk szokásos karbantartása és fűtőelemcseréje, az urániumot tartalmazó rudak vasúton érkeztek.
BővebbenOlcsó, tiszta, mégsem használjuk
A geotermikus energia, vagyis a bolygónk mélyéből áramló belső hő, számos lehetőséget rejt a hatékony és fenntartható élelmiszer előállítás és –termelés számára a fejlődő országokban, állapította meg a FAO most megjelent tanulmánya.
BővebbenIsmét ÖKO CITY a Construma 2015-ön
Látogassa meg a Construmán a "D" pavilonban az Öko City Interaktív Kiállítást és Fórumot, ahol az idei évtől szigorodó, előírásoknak megfelelő közel nettó 0 energia felhasználású, 1/1 méretű épület kerül felépítésre a Construma kiállítók építési termékéből.
BővebbenTanzániai szélerőműhöz kínai hitel
Hosszabb távon 300 megawatt teljesítményre lesz alkalmas Tanzánia felépülő szélerőmű parkja, melyhez „csatlakozik” a geotermikus áramtermelő kapacitás is. Jelenleg még „csak” a mezőgazdasági öntözéshez szivattyúznak vizet szélturbinák segítségével.
Bővebben150 millióból korszerűsítés: napkollektor és geotermikus energia az iskolában
Korszerűsítik 150 millió forintos európai uniós forrásból a Tolna megyei Tamásiban a Béri Balogh Ádám Gimnáziumot és Kollégiumot.
BővebbenRekordot döntött a Tesla Model S
Bár Kínában rossul szerepel a Tesla, a Model X bevezetését pedig elhalasztották, a Model S rekordot döntött: 2015 első pénzügyi negyedévében 10 030 darabot adtak el belőle. Összességében az első negyedévben 55 százalékkal több autót adtak el, mint 2014 első negyedévében, egy évvel ezelőtt.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu