Áram nélkül maradt péntek délelőtt és kora délután Csehország jelentős része - közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS).
BővebbenBlog Layout
Villanyautós roham: már több mint négyezer elektromos jármű került flottába
A hazai vállalkozások már több mint 4200 elektromos autó beszerzéséhez kaptak állami támogatást a 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatból, amelynek eddigi legnagyobb nyertese a kínai BYD lett.
BővebbenÁramot szüretel a napfény – újabb napelemes csúcs dőlt meg Magyarországon
Egy héten belül másodszor döntöttek rekordot a hazai naperőművek: kedden délután a nagyobb létesítmények 4011 megawatt zöldáramot termeltek, ami a hazai áramfogyasztás 90 százalékát fedezte.
BővebbenÚj lendületet kap Debrecen: tervpályázatot írtak ki a Közlekedési Múzeumra
Kiírták a debreceni Magyar Közlekedési Múzeum építészeti tervpályázatát, amely újabb mérföldkő a város kulturális fejlődésében és a múzeum megvalósításában.
BővebbenMagyarország víz- és talajstratégiával válaszol az éghajlati kihívásokra
Magyarország komplex vízgazdálkodási és agrárstratégiával igyekszik kezelni az éghajlatváltozás okozta kihívásokat.
BővebbenOkosmérők tízezreit telepítették előrehozott határidővel a Dél- és Észak-magyarországi hálózaton
Az MVM Démász és MVM Émász közel 90 ezer okosmérőt telepített ellátási területén, ezzel növelve a hálózat biztonságát és rugalmasságát.
BővebbenFény az 5000 lakos alatti településeknek: új közvilágítási pályázat indul
Ötezer lakos alatti kistelepülések pályázhatnak vissza nem térítendő forrásra közvilágításuk LED-es korszerűsítésére a Magyar Falu Program keretében.
BővebbenÚjabb lépés a körforgásos gazdaság felé – ALTEO az ÉLTEX kizárólagos tulajdonosa
Lezárult az ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Kft. felvásárlása, amely révén a cég új tulajdonosa stratégiai célként tűzte ki az elektronikai és energetikai hulladékok magasabb szintű újrahasznosítását.
BővebbenElmarad az idei augusztus 20-ai tüzijáték, a napelemek miatt Cegléden!
Idén elmarad az augusztus 20-i tűzijáték Cegléden, mivel nem találtak biztonságos helyszínt a belvárosban.
BővebbenPalackba zárt siker – egy év alatt lendületet vett a visszaváltás
Túl van az első éven az italos palackok visszaváltási rendszere, és az eddigi tapasztalatok pozitívak: a magyarok többsége gyorsan alkalmazkodott az új szokáshoz.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu