Elkészült a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kezdeményezésére kibővített nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálat. Októbertől kezdődően a MEKH honlapján minden hónapban nyomon követhetik huszonhárom ország fővárosának villamos energia- és földgáz végfelhasználói árainak alakulását. A most elkészült első jelentés a júliusi és augusztusi adatokat tartalmazza.
BővebbenBlog Layout
Szó szerint leégett a Tesla
Meglehetősen forró pillanatokat okozott Seattle déli részén a Tesla, kedd reggel ugyanis szabályosan lángra kapott egy S modell, melyet egy szemfüles videós is rögzített, aminek köszönhetően mi is szemtanúi lehetünk a történteknek
BővebbenÚjabb előírások a kerékpárokra
Új előírások vonatkozhatnak a kerékpáros közlekedésre a kormány rendelettervezete szerint: a biciklista is viselhetné az első és a hátsó lámpát, továbbá megengednék a villogó lámpa használatát is.
BővebbenÖtszáz kút, félmillió autó az álom
A Mercedes-Benz anyavállalata, a Daimler, két gázipari cég (Air Liquide és Linde), valamint az ÖMV, a Total és a Shell monstre projektet szándékoznak útnak indítani. A cégek már aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében összesen 350 millió eurót (105 milliárd Ft) fordítanak egy, a teljes németországi autópálya-hálózatot kiszolgáló hidrogéntöltő-hálózat létrehozására.
BővebbenKörnyezetkárosítás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a XVIII. kerületi iszaptemető ügyében
Ismeretlen tettes ellen, környezetkárosítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség a XVIII. kerületi illegális iszaptemető ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerdán az MTI megkeresésére.
BővebbenKészül az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia
Készül Magyarország új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiája, a dokumentumot a tervek szerint ősszel nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára a parlament fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén.
BővebbenA biomassza távlatai Vajdaságban
A megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségeit ismertették Újvidéken.
BővebbenNyílt napon látogatható az első passzívház minőségű budapesti iskola
Tíz évvel ezelőtt hívta életre a német Passivhaus Institut a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok elnevezésű rendezvényt, amelyet hazánkban 2009 óta tartanak meg, a Passzívházépítők Országos Szövetsége szervezésében. A fokozottan energiahatékony épületek november első hetében ismét a megadott időpontokban, ingyenesen és egyénileg látogathatók.
BővebbenA Toyotát nem érdeklik az elektromos autók
A japán gyártó inkább a hibrid és a hidrogéncellás autókat fejlesztené.
BővebbenA Greenpeace megzavarta a Basel-Schalke BL-meccset
Botrányosan kezdődött a keddi Basel-Schalke labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés, a találkozó 4. percében ugyanis négy Greenpeace-aktivista egy óriási transzparenst engedett le a stadion tetejéről tiltakozva a Gazprom cég (a német vendégcsapat főszponzora) sarkvidéki kutatásai miatt. Öt percig állt a játék.
Bővebben