Blog Layout

Világkörút a vízért bambuszkerékpáron

Speciális staféta indult el a németországi Würzburgból, ahol két német diák, Matthias Kalla és Sabine Metzger megterveztek egy Global Bike Trotting-nak elnevezett programot, egy kollektív biciklis körutat, amely számít az ökosportolók részvételére a misszió teljesítésében, és célja terjeszteni az “Élet a víz” nevű, a vízforrások védelmére elkötelezett nemzetközi szervezet számára fontos témákat. (Aiolus News)

Bővebben

Óriás szélgenerátor, olcsóbb energia

Az amerikai Walmart cég, amelynek több mint 2 millió alkalmazottja van és évi 444 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le, a kaliforniai Red Bluffban lévő elosztó központjában mutatta be energia-takarékossági projektjét, egy óriás szélturbina felállításával. (Aiolus News)

Bővebben

Kizsigereljük a termőföldeket – bioetanol

A bioetanol-program erőltetése végül a hitelválsághoz hasonló helyzetet fog eredményezni: egy szűk réteg igen jól fog járni, miközben tömegek szegényednek el, és szorulnak majd az állam segítségére – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.

Bővebben

5 perc alatt töltik fel az autó akkumlátort

A Karim Zaghib által vezetett kutatócsapat a Hydro-Québecnél dolgozik azon, hogy a cég termékét, az elektromos energiát a lehető legtöbb fogyasztó számára elérhetővé tegyék. Állításuk szerint kifejlesztettek egy eljárást, amellyel a lítium-ion akkumulátorok 5 perc alatt feltölthetők.

Bővebben

40 fokos kánikula várható

Pénteken és szombaton napos idő és csaknem 40 fokos meleg várható. Vasárnap viszont már többfelé lehet számítani viharos szélre, heves zivatarra, a hőmérséklet maximuma ekkor már néhol csak 23 fok körül alakulhat.

Bővebben

Rekord hőség, több száz milliméter csapadékhiány Békéscsabán

A hőség és a forró napok száma Békéscsabán többszöröse a 84 év óta mért átlagnak. Június és augusztus között a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 naptári napon volt 35 Celsius fok közelében, a talajból hiányzik mintegy 250 milliméter csapadék - tájékoztatta Mojdisz István az Országos Meteorológiai Szolgálat békéscsabai mérőállomása munkatársa az MTI-t csütörtökön.

Bővebben