Blog Layout

Megdőlt a melegrekord

Kedden harmadfokú hőségriadóra fokozta és péntek éjfélig meghosszabbította a korábban kiadott riasztását az országos tiszti főorvos – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden.

Bővebben

Nőtt a megújuló energia részaránya az EU-ban

Az Európai Unióban a felhasznált energia 12,4 százaléka származott megújuló forrásokból 2010-ben, a 2009-es 11,7 százalék után - tette közzé az unió statisztikai hivatal hétfőn.

Bővebben

A világ felnőtt lakossága együtt 287 millió tonnát nyom

Ha a világ felnőtt lakossága egyszerre lépne rá egy mérlegre, az 287 millió tonnát mutatna brit kutatók becslése szerint, akik a BioMedCentral Public Health című szakfolyóiratban úgy értékelték ezt az adatot, hogy ráférne az emberiségre egy kis fogyás.

Bővebben

Tanácsok a grillezéshez, hogy kevesebb rákkeltő anyag keletkezzen

Néhány egyszerű változtatással megoldható, hogy a nyári esték grillpartijain elkészített és elfogyasztott ételek kevesebb olyan anyagot tartalmazzanak, amelyekről már kiderült, hogy növelik a rák kialakulásának kockázatát - idézte a HealthDay című ismeretterjesztő portál egy amerikai szakértő tanácsait.

Bővebben

Vizet osztanak a nagyobb vasútállomásokon

Vizet osztanak a rendkívüli meleg miatt a nagyobb vasútállomásokon az utasoknak kedd délelőttől, a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a sínek hőmérsékletét, és ha valahol eléri a kritikus szintet, fokozott pályafelügyeletet vezetnek be - közölte a a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Bővebben