Blog Layout

Japán hajlik atomerőmű-programja újragondolására

Japán újragondolná atomerőmű-programját, derült ki a kormányszóvivői tájékoztatóból. Ehhez a kormány reméli az ellenzék segítségét is. Az is elhangzott, hogy konkrét bejelentéseket azonban csak a krízishelyzet elhárítása után tesznek.

Bővebben

A zöldek szerint Japánban történelmi jelentőségű katasztrófa történt

Igazolódni látszanak a környezetvédők aggodalmai, hogy Japánban történelmi jelentőségű katasztrófa történt, és ez talán eloszlatja azt a tévképzetet, hogy az atomenergia tiszta és kontrollálható energiaforrás - mondta Várnagy Dávid, a Duna Környezetvédelmi Fórum titkára csütörtökön Baján az MTI-nek.

Bővebben

Veszélyesek lehetnek a klórozás melléktermékei az uszodavízben

Az uszodai vizek fertőtlenítésének melléktermékeként jönnek létre azok a trihalometánoknak nevezett vegyületek, amelyek a szervezetbe kerülve növelhetik a hólyagrák kockázatát - idézte spanyol kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

Bővebben