Blog Layout

Egyelőre nem ízlik a magyaroknak a biotermék

Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó (13 százalék) szokott vásárolni, míg Európában átlagosan minden harmadik (35 százalék) - áll a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon végzett felmérésében.

Bővebben

2010-ben ismét a legjobb magyar strandok között a gárdonyi

Idén, csak a nyár végére sikerült kiosztani a Kékhullám Zászló elismeréseket, amit azok a balatoni, Fertő-tói, Velencei-tavi és Tisza-tói strandok és kikötők nyerhetik el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.

Bővebben

Az állatvédő tragikus halála

Afrika egyik legagresszívabb állata, egy sérült bivaly megölte a neves zimbabwei állatvédőt, Steve Kokot, aki egész életét az állatok védelmének és orvvadászcsapdákból való megmentésüknek szentelte - közölték kedden kollégái.

Bővebben

„Zöld” vonaton utaznak az Audik

Kisebb ünnepség színhelye volt a minap a német főváros Potsdamer Platz vasútállomása: az egyes vágányra egy akciófilm zenéjének ütemére gördült be egy tehervonat, elején egy zöld villanymozdonnyal.

Bővebben