Blog Layout

A Honda visszakanyarodik a hibridekhez

A gyártó a hibrid gépjárművek úttörője volt, az eredeti, nem a teljesen átalakított Insight 120 mérföld/gallonos mutatójával még ma is heves érdeklődésre tarthatna számot; ha még gyártanák.

Bővebben

Afrikát újra gyarmatosítják

Afrikában évről évre több földet vesznek meg vagy bérbe a fejlett vagy fejlődő országok, illetve vállalataik élelmiszer- vagy bioüzemanyag-termelés céljára. A szakértők aggódnak, hogy a beruházások akkora méreteket öltenek, amelyek veszélyeztetik a helyi gazdálkodók megélhetését.

Bővebben

Magyar hulladékgazdálkodási program norvég támogatással Kárpátalján

A Norvég Alap támogatással modellértékű hulladékgazdálkodási programot valósít meg az ukrajnai Beregszászi járásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás - jelentette be Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat elnöke Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

Bővebben

Ötszázhatvan kilométeres autópálya hidrogénautóknak

Hidrogénnel hajtott járművek számára felszerelt autópályát adtak át Norvégiában Oslo és Stavanger között. A StatoilHydro gáztermelő cég a sztráda mentén számos hidrogén-töltőállomást létesített több mint ötven járműtípus részére.

Bővebben