Blog Layout

Szennyvízből áramot és biogázt állítanak elő Észak-Pesten

Szennyvízből biztosítják az észak-pesti szennyvíztisztító telep hő- és áramszükségletét egy most elkészült 2,2 milliárd forintos fejlesztés révén, amelyet csütörtökön adtak át rendeltetésének a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. és a fővárosi önkormányzat vezetői.

Bővebben

Szigorúbb éghajlatvédelmi célokat vállalna az Európai Parlament

A jövő ma kezdődik címmel fogadta el az Európai Parlament Strasbourgban a káros éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság egyéves munkáját lezáró jelentést, amely több tekintetben szigorúbb klímavédelmi célokat fogalmazna meg, mint amelyekre az EU és tagországai hivatalosan kötelezettséget vállaltak.

Bővebben

A Zöldkommandó 200 millió forint bírságot szabott ki tavaly

A környezetvédelmi hatóságok mintegy 200 millió forintos bírságot szabtak ki az illegális színesfém-hulladék kereskedőkre 2008-ban, a "Zöldkommandó" elnevezésű akciósorozatban - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Bővebben

Márciustól folytatódik a „Lakcímke kampány”

Folytatódik márciustól a "Lakcímke" elnevezésű kampány, amelynek célja, hogy tájékoztassa az ingatlantulajdonosokat a 2009. január elsejétől kötelező energia tanúsítványról - mondta Király Zsuzsanna, a szervező Energia Klub program menedzsere szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Bővebben

Összefogásra ösztönző környezetvédelmi kerekasztal alakult

A környezetvédelem céljait segítő, jelentős összefogásra ösztönző "szakmai kerekasztalt" alakítottak a volt magyar környezetvédelmi miniszterek - jelentette be nyolc, különböző politikai irányzathoz tartozó egykori illetve jelenlegi tárcavezető kedden, a Környezetvédelem szakfolyóirat sajtótájékoztatóján Budapesten.

Bővebben

A szélenergia-ipar révén bővült leginkább az uniós áramtermelő kapacitás

A szélenergia-iparban több kapacitást állítottak üzembe tavaly az Európai Unióban minden más áramtermelési technológiához képest, beleértve a szénen és a gázon alapuló termelést is - közölte az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA).

Bővebben

Aktív ház a jövő, több energiát termel mint amennyit elvesz.

Májusban készül el Budapest agglomerációjában az első aktív készház, amely több energiát állít elő, mint amennyit elhasznál, az ára negyedével több, mint a "hagyományos" készházé - mondta az MTI-nek Molnár József, a Grand-Ács Kft. ügyvezetője.

Bővebben