Idén csütörtökre esett a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén augusztus 1-jén lépte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, valamint elnyelni.
BővebbenBlog Layout
Energetikai agytröszt: először vált fő energiaforrássá az EU-n, illetve Belgiumon belül a szél- és napenergia
Első alkalommal lépett elő idén az Európai Unió, illetve Belgium fő energiaforrásává is a szél- és a napenergia - jelentette kedden a belgiumi hírügynökség az Ember független globális energetikai agytrösztre hivatkozva.
BővebbenKék bolygó: hatalmas étvágyú rovarok teszik fenntarthatóvá a takarmányellátást
Fekete katonalégy lárvájának előállításával foglalkozik egy magyar vállalkozás, amely állatitakarmány-adalékot és a mezőgazdaságban használható hatékony talajjavító anyagot hoz létre. Erről a Magyarországon még egyedi gyártási eljárásról beszélgetett Áder János korábbi államfő Percze Rajmonddal, az Agroloop Hungary kft. ügyvezetőjével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
BővebbenV. Németh Zsolt: tíz év alatt ezermilliárd forint víziközmű fejlesztésre
A kormány az elmúlt tíz évben több mint ezermilliárd forintot fordított víziközmű fejlesztésre az ország egész területén, aminek eredményeként mára szinte minden háztartásban van egészséges ivóvíz, a szennyvízkezeléssel való ellátottság pedig meghaladja a 80 százalékot - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) víziközmű-ágazatért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben.
BővebbenNapelemek és energiatároló, érdemes telepítenem?
Hollandiában gyorsan terjednek a tetőre telepített napelemek, az otthoni akkumulátorok viszont kevésbé népszerűek.
BővebbenEgyüttműködési megállapodásokat kötött a BYD és az Uber az elektromos átállás érdekében
Együttműködési megállapodásokat kötött a BYD és az Uber, hogy segítsék az elektromos közlekedés térnyerését világszerte - közölte a BYD szerdán az MTI-vel.
BővebbenKék bolygó: hatalmas étvágyú rovarok teszik fenntarthatóvá a takarmányellátást
Fekete katonalégy lárvájának előállításával foglalkozik egy magyar vállalkozás, amely állatitakarmány-adalékot és a mezőgazdaságban használható hatékony talajjavító anyagot hoz létre.
BővebbenMár több mint négyezer személyautót igényeltek a vállalati e-autó programban
Eddig több mint 3400 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a mostanáig beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét, mintegy 16 milliárd forintot fedik le - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
BővebbenAz Európai Bizottság vizsgálja a Lukoil-szállítások ügyét
Az Európai Bizottság a múlt hét óta vizsgálja az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyét - közölte az uniós végrehajtó testület az X közösségi oldalon szerdán.
BővebbenMagyar kutatók megtalálták az okát, hogy miért van több kockás sikló a városias tóparti településeken
Magyar kutatók vizsgálata szerint több kockás sikló van a városias tóparti településeken. Ennek oka, hogy az ember által létrehozott mesterséges felületek miatt nagyobb biztonságban vannak a hüllők a rájuk vadászó ragadozóktól, valamint hogy nagyobb mennyiségű és jobb minőségű táplálékforrás érhető el számukra - tudatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kedden az MTI-vel.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu